Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 3. szám - Tőzsér Árpád: Történet Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (vers)

(hivatalból hetenként járt Prágában)

s mikor végül is csakugyan elhozta,

akkor Mittel úr verséből a fenti strófa már kész volt,

s a telepátia csodájaként a versbéli pleonazmus

szinte pontról pontra megegyezett a

fogorvos utólagosan szállított színlistájával.

A furcsa tényt a pszichológiában is jártas É. I. persze holmiféle előre dobott host-memoryként, jövőbe vetített magános emlékfoszlányként magyarázta, és hősünk hiába bizonygatta, hogy soha a Gastulus utcában nem járt, a doktor nem tágított.

S lehet, hogy igaza is volt. Tény, hogy Mittel úr

most, évekkel később pán Vojtek gombáit is úgy látta, ahogy az

elmozdult másolópapír alatt látjuk a képet: duplán, triplán,

olyan déja vu módra egyszerre látta a gomba jelenét s múltját.

S miközben pán Vojtek arról beszélt, hogy

őt két hét múlva hazaibocsájtjiák, s hogy otthon

nem várja senki, csak négy csupasz fal,

s előre tudja, milyen éhes lesz,

s hogy milyen nagy kincs lesz

akkor a szárított gomba,

főzheti, sütheti, akár a legfinomabb húst,

vagy ha úgy tetszik neki, jó pénzért el is adhatja,

ő észrevétlenül kihúzta kezét a gipszpáncélból,

hátrált vagy két lépést az erdő

s egy teljes évet az idő fái közt,

s megállt egy kirakat üvegénél, mely mögött

nem üzlet, hanem falatozó volt, az úgynevezett Luxor.

A falatozó most üresen ásított, s egyik asztalán kis karácsonyfa csillogott, jelezve a naptár állását.

Eladó sehol. S üres és kihalt volt a város is, mintha az üres falatozó egy még nagyobb, de szintolyan üres, kulcsra zárt falatozóban állt volna. Vacsoraidő volt, karácsonyeste, s Mittel úr gyomra az éhségtől és félelemtől remegni kezdett.

Egy meglehetősen távoli lakótelepről villamosozott be a város közepébe, remélve, hogy legalább a Luxort nyitva találja.

Éhségének és félelmének persze semmi köze sem volt az irodalomból s filmekből ismert nyomorhoz. Mittel úr nem volt klasszikus szegény, neki volt pénze, csak hűtőszekrénye s családja nem volt.

S mintha akkor is gipszben lett volna a keze: állt kirekesztve a kulcsra zárt fazekak előtt.

Szinte transzba nézte a hidegtálakat, sülteket, tükörtojásokat, szendvicshegyeket, s a nevek burája alatt,

296