Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Görgey Gábor: Vadászszőnyeg (regényrészlet)
tisztjeit, gyárosokat és bankárokat kitelepíteni. Az uszító és rágalmazó hangversenyt az Amerikai Egyesült Államok kormánya vezényli, amelynek füttyszavára — mint mindenben, ebben a kérdésben is — szolgai engedelmességgel táncolnak angol, francia és egyéb csatlósai. Az amerikai imperialisták, angol és francia szolgáikkal egyetemben most az Egyesült Nemzetek Szervezete elé akarják vinni ezt a kérdést, a békeszerződés és az emberi jogok »megsértésével« vádolva bennünket. Az amerikai imperialisták arra kényszerítik az ENSz-t, hogy a népek békéjének és együttműködésének előmozdítása helyett háborús uszítással foglalkozzék. Mert a budapesti kitelepítések kapcsán az ENSz elé terjesztendő »vád« a békeszerződés és az emberi jogok állítólagos megsértéséről semmi egyéb, mint tömény háborús uszítás... Meg vagyunk győződve róla, hogy az angol, a francia és az amerikai munkások egyet fognak érteni a magyar munkásokkal, akik nemcsak helyeslik a Magyar Népköztársaság kormányának ezt az önvédelmi, politikai rendszabályát, hanem kifogásolják — igen helyesen — hogy ezt az összeesküvő, konspiráló, rémhírterjesztő társaságot miért hagyták ilyen sokáig háborítatlanul budapesti luxusvilláikban. Az amerikai, angol, a francia dolgozók éppúgy meg fogják érteni, mint a magyar dolgozók, hogy az imperialisták azért ordítoznak az »emberi jogok« megsértése miatt, mert a kitelepítésekkel kissé megzavartuk a kémkedéssel és összeesküvések szervezésével foglalkozó külföldi követségek terveit és számításait. A Szolnok- és Szabolcs megyébe telepített csendőr- és rendőrtisztekkel a követségi uraknak ez után persze nehezebb lesz összeszűrni a levet a Magyar Népköztársaság ellen, mint eddig itt Budapesten.” Nézte, egy hasas hirdetőoszlop mögé húzódva, a nehezen csoszogó aggastyánokat, reszkető fejű nénikéket, akik Rákosi hatalmát fenyegették. Ilyen hajnalok után elmondhatta volna otthon, hogy már öt utcáv.;l arrébb tartanak a kitelepítéssel, de szülei társaságában a szótlan, sértődött ebéd, ismételt hajnali hazatérése miatt, dacot ébresztett benne. Másrészt Lujza, a házmesterné, összevissza beakasztott végtagjaival kalimpálva, úgyis hozta a hírt, menetrendszerűen: „Tessék képzelni, ma a Fillér utcából vitték őket!” Anya arca ilyenkor megmerevedett, elővett egy füzetet és felírt valamit. Nyilván állította össze a listát a legfontosabb becsomagolni valókról, nehogy majd a sietségben bármit elfelejtsen. Anya előre tudta, hogy egyikükre sem számíthat, apa a fotelében ül majd és pöfékel, ő pedig Nórával tölti a napot őrjöngő búcsúzásban, mintha Szibériába hurcolnák. Éppen azért, mert anya jutott eszébe, menni akart már Nórától haza. Lelkifurdalása volt, hogy anya egyedül csomagol otthon, egy élet holmiját hátrahagyva és egy új élet legszükségesebb motyóit szedegetve. Fel akart kelni Nóra mellől, de a lány, hosszú és izmos combjait dereka köré fonta és szinte magára teperte őt. Az USA füttyszava Aggastyánok és nénikék Mintha Szibériába Nóra hosszú combjai 287
