Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Mészöly Miklós: Érintések (Régi-új noteszlapok)
MÉSZÖLY MIKLÓS Érintések RÉGI-ŰJ NOTESZLAPOK Napóleon 1808. október 2-án találkozik Goethével Erfurtban. Indokolt sejtés, hogy eszmecseréjük nem minden részlete jegyeztetett föl (Eckermann). Napóleon itt teszi szóvá, hogy szerinte a Werther „nem állja ki a tüzetes vizsgálat próbáját”. Goethe ezzel egyetért. (Lotte pl. milyen pszichológiai indokoltsággal nem tesz említést Albertnek szóban is — a pisztolyokkal kapcsolatban — a maga baljós sejtelmeiről?) — Napóleon ugyanakkor finoman provokál Voltaire Cézár halála c. drámájával kapcsolatban „önnek kellene megírnia Julius Cézár halálát. Nagyszerűbben tudná, mint Voltaire. Megmutatni, hogy a világ sokkal szerencsésebb lett volna, ha időt hagynak nagyszabású tervei megvalósítására”. Goethe október 6 -án már ismét Weimarban van. A francia színészek éppen a szóbanforgó Voltaire-dráma bemutatójára készülnek a színházban. Milyen érzések, gondolatok kavaroghattak Goethében a bemutató estéjén — pár nappal az erfurti találkozás, és Napóleon provokáló-hízelgő megjegyzése után? Goethei „pecséttel” látni el a Nagy Másik rögeszméit? Milyen kísértés? Milyen konfliktus Goethében a „világpolgár” és a „német” között? — Az erfurti találkozás további személyes vonatkozása: Goethe több mint harminc éve hódító ifjúként is itt járt Amália hercegnőnél (Ernő Ágost Konstatin szász—weimari herceg feleségénél) — talán ugyanabban a szobákban, termekben, ahol most Napóleonnal találkozott? Milyen (gyengéd?) emlékrajzást indított el benne ez az egészen más jellegű visszatérés a régi „színhelyre”? Mit jelentett számára személyesen ez a színhely — s mit a hercegnő? (aki épp egy éve halott volt már, 1807-ben hunyt el). Téma. * Pontos észrevétel: La Fayette „rádöbbentette korát a tömörség szépségére”; de az csak azért volt lehetséges, mert korábban azon fáradoztak, hogy „kibogozzák az érzelmeket”. * Üjabb adalék olvasmányaim nyomán, hogy miért vonzódom annyira a buddhizmushoz: a buddhisták az élet és a vadon megbecsülésére tanítanak. Az emberi élet (mindenkié) a vadonnal szétszakíthatatlan hálózatot alkot, egymásba hatolnak. Kamasz vadász-korom óta nagy élményem ez. Másképpen és mégis ugyanígy. Gary Snyder írja a Teknősbéka-sziget c. könyvében: „...A pueblo indiánok tisztálkodással kezdik a vadászatukat, önmegtartóztatással, koncentrációval, — hogy csakugyan szükségük van-e vadra. A hegyekben rögtönzött dalokat énekelve — könyörögnek az őznek, áldozza fel magát, értük. Az az érzé243
