Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Dúl Antal: A hely géniusza - a géniusz helye (Hamvas Béla nemzet-karakterológiája) (tanulmány)
A nyugati civilizáció ellenében Szabó Dezső ázsiai eredetünk és érzületünk konzekvenciáinak megfontolására helyez súlyt. Kelet táborát olyan nevek fémjelzik, mint Bartók Béla, Karácsony Sándor, Németh László. Veres Péter egyenesen „dzsin- giszkáni lelkűiéiről" beszél. A történészek politikai és etno-geográfiai alapon különféle égtáj-kombinációkkal operálnak: Kelet-Európa, Közép-Európa, Közép-Kelet- Európa, Kelet-Közép-Európa. Van, aki Dunavölgyi Európáról beszél, van, aki a „Kárpáteurópa” fogalmának bevezetését ajánlja. Kemény Zsigmondtól Prohászka Lajosig sokan a „középhez” tartozást emelik ki és a magyarság közvetítő-nemzet szerepét hangsúlyozzák. Ady e föld népét „kompországnak’’ nevezi, melynek történelmi küldetése, hogy Nyugatot Keletre, Keletet Nyugatra vezesse. Hatalompolitikai nézőpontból a turulos vezérnép fennhéjazásától Jászi Oszkár föderalisztikus „Keleti Svájcán” át a „kis népek Európája” belenyugvó realizmusáig (Szabó Zoltán) a sokszor változó status quohoz igazodva a színskála minden árnyalata megvillan. * Minden szerteágazásuk ellenére van azonban ezeknek a koordináta-kijelölő, helyzetmeghatározó elméleteknek egy közös vonása: a horizontális szemléletmód. Ezúttal nem szakmai tisztességről és ténybeli felkészültségről van szó, mert az lehet kifogástalan. Tudjuk, nincs kérdés, amelyhez egy kutató „merő szakszerűséggel” közelíthetne. Szubjektivitásából, bárhogy vigyáz, egy csepp a „tárgyhoz” keveredik, és az egészet elszínezi. Az alap, melyet az ember lételhelyezkedésével elfoglal, a műre további színárnyalatot vetít. A horizontális szemléletmód a magyarságkutatásban a transzcendens távlat kiiktatásával a puszta történelmi, néprajzi, földrajzi vagy politikai megalapozást jelenti. Ezt nevezi Hamvas Béla úgy: „ksatrija típusú történet- írás” — a múlt-jelen-jövő vonalán az „ősök útjának” számbavétele. Van azonban a történetírásnak egy másik lehetősége is. Hamvas Béla úgy nevezi: „brahmani történetírás”. (Brahman az ősi hindu társadalom szellemi embere: tanító, orvos, pap; míg a ksatrija a világi hatalom fenntartója: a „hatalmi elit”, a katona, bíró.) A történelemhez — mint az élet bármely kérdéséhez — ez a szemléletmód transzcendens távlatból közelít. Alapja mindig valamely metafizikai „fix pont”, amely az eseményeket egy tér-, idő- és történetfeletti valóság rendezőelve segítségével értelmezi. A múlt-jelen-jövő horizontjára az „ég-ember-föld” transzcendens függőlegesét vetíti. A metszéspont neve azonban már nem történelem, hanem: üdvtörténet. Az archaikus hagyomány nyelvén „a világosság és a sötétség hatalmainak” testetöltése és harca az időben. Ha az eseményeknek nem lenne üdvtörténeti értelme, mondja Hamvas Béla, a merő történet nem lenne más, mint vak, céltalan, véres dráma. A profán történetírás azt jelenti: „ feljegyezve lenni az emberiség emlékezetében.” Ez azonban kevés, mert amit feljegyez, véget nem érő „bűnlajstrom”. „A történet hősei — mondja — ... álnok és gálád őrültek, és kevesen érdemlik meg, hogy közöttük disztingváljanak.” A profán történetnek azokról, akik „egyszerűek, tiszták és névtelenek” nincs reflexiója. Az üdvtörténet pedig azt jelenti: „Feljegyezve lenni — nem az emberiség emlékezetében, ami a történet, hanem az örök emlékezetben.” A magyarságkutatás irodalmában Az öt géniusszal legközelebbi rokonságban Prohászka Lajos Vándor és bujdosója áll. Prohászka nagy gonddal és szeretettel kidolgozott karakterológiája alapjául a magyarságnak azt a típusát veszi, amit Hamvas Béla alföldinek nevez. A nemzettestnek valóban ez a legeredetibb típusa, mivel az ország középső, határvidékektől körülzárt területén él, és idegen hatások a legkevésbé formálták jellemét. Prohászka tipológiája azonban kissé zsúfolt. Jellemrajzát egyetlen típusra építi föl, és ezért kénytelen a variációk minden árnyalatát erre az alapra rárétegezni. Az. alföldi ember „finitizmusát” (végzetszerűség, sorsrendelés) kénytelen olyan jellemötvözetekkel vegyíteni, amelyek reá kevéssé találóak, és amelyeket Hamvas Béla Nyugat, Délnyugat, Észak vagy Erdély géniuszához rendel. Amikor Prohászka álmodozó szendergésről szól — ez Hamvasnál a méhes. Amit 226
