Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Jánosy István: Somlai bordal, Elég! (versek)
Nyelvünk holta után őrzik-e századok féltőn még a nyomunk? Hosszú keresztutunk gyötrő földrezuhantát költő zengi-e egykoron? Non omnis moriar — mondhatom-é, hiszen minden szellememet rejti e nyelv tüze? Néki adtam erőm ingyen ajándokul, s addig él, mig e nyelv virul. Eleget szolgáltam néked, Nagyúr! Csak akkor írtam, ha megszólalt dallamod, s füleltem álmaimba álmatlanul, és gyötrődtem, ha szavad hallgatott. E cenzúrából elég! Hagyj magamra! Hadd írjak kedvemre szeszélyesen, játsszak bohót, trubadúrt kedvesen, zengjem, ha kedvesem csüng a nyakamba! Oly rövid az élet, s oly törékeny: kiket szerettem, sorra mind elmentek. Száz színben ég a lomb az őszi térben csak a vonuló vadlibák énekelnek. Most már legyen enyém, mi hátra van: a futamat idő — legyek végre magam! Elég!
