Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 3. szám - Cseres Tibor: A Székely Hadosztály dicsősége, kálváriája és anabázisa (regényrészlet)
Íratni, mely Magyarország szétdarabolását jelenti, akkor én azt mondom nektek katonák, hogy én azc a békét nem fogom soha aláírni.” Franchet d’Esperey már három hónappal előbb megengedte Prezan román tábornoknak, hogy elfoglalják Szatmárnémetit. Károlyi Mihály szavai ezen a helyen ebben a helyzetben hadüzenetet jelentettek. Bőhm és Pogány tartottak tőle, a székely csapatszellemről hallva, hogy letartóztatják őket. De székelyek ebben az időben együttéreztek mind a katonai mind a polgári-politikai vezetéssel. Elutazásuk előtt Bőhm parancsot adott Kratochwillnak, utazzék Csúcsára és ott fogadja Trousson ezredest, Franchet d’Esperey tábornok vezérkari főnökét, aki a magyarok területén akar tájékozódni. Kratochwill Thuróczy Ödön ezredes kíséretében fogadta a francia törzstisztet, aki egy román tiszttel együtt érkezett a határpontra. A románt Kratochwill visszaküldte s a francia mellé Thuróczyt adta, ki a magyar viszonyokról elfogulatlanul adhatott tájékoztatást lépésről-lépésre. Trousson feladata az volt: szállítson a béketárgya'lásra adatokat a magyar—román határmegállapítás ügyében. Nagyváradon, a városházán meglepetésszerűen (a magyarok számára volt meglepetés) 28 román származású személyt bocsátottak a francia ezredes elé és koholt, meg felnagyított panaszaikkal próbálták befolyásolni őt. Magyar részről senki sem gondolt ilyen akcióra. Ekkor Kratochvill és Thuróczy rávették Troussont, hogy utazzék velük Debrecenbe hasonló céllal. A francia ráállt, Thuróczy futár által megszervezte, hogy Debrecenbe többszáz erdélyi menekült gyűljön össze a románok atrocitásai által okozott panaszaik előadására. A többszázas tömegből valami elfogulatlanságot szinlelő bölcsességgel, találomra csak huszonnyolcat választott ki meghallgatásra a francia. Március 6-án, még Debrecenben az ún. Erdélyi Kerületi parancsnokságon átadott Kratochwillnek egy terjedelmes román jegyzőkönyvet, amelyben minden magyar puskalövést regisztráltak, amit a románok ellen a múlt év decembere óta kilőttek. Ennek a jegyzőkönyvnek eredetijét az antantnak címezték. A Thuróczyval eszközölt rövid tanácskozás után Kratochwill nagyjából a következőket válaszolta élőszóban: Nincs joga a román vezetésnek őt kérdőre vonni, amiért harcban gátolja román csapatok előnyomulását olyan területeken, amelyek minden egyezmények szerint a békekötés előtt a magyarok fennhatósága alá tartoznak. Most a páduai egyezménytől eltekintve, mely az 1916 előtti határokra vonatkoztatja ezt a fennhatóságot, még a belgrádi katonai egyezmény szerint sincs a román csapatoknak semmi keresnivalójuk a Maros vonalától ászaikra, amely az elfogadott demarkációs vonal még Franchet d’Esperey ígérete szerint is. Trousson replikája az volt, hogy a románokat a december 2-i gyulafehérvári román népgyűlés elszakadási határozata jogosítja fel a Marostól északra fekvő területek birtokbavételére. Thuróczy ekkor közbevágta: miért nem veszi figyelembe az antant a ma- rosvásárhelyi székely és a kolozsvári magyar népgyűlések elnemszakadási határozatát? Ezekről nincsen tudomásunk — hazudta Trousson — kérek e döntésekről egy-egy példányt. Kiderült, hogy a határozatok szövege sem Debrecenben, sem Szatmárnémetiben nem találhatók. Mivel a francia ezredes Budapestre indult Kratochwill táviratozott a hadügyminisztériumnak, Thuróczy pedig a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy bocsássák Trousson rendelkezésére a marosvásárhelyi és a kolozsvári népgyűlések határozatát. 203
