Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Villányi László: Cukor György: Egy kartoték hátlapjára (kritika)
VILLÁNYI LÁSZLÓ Cukor György: Egy kartoték hátlapjára A köteteim nyilvánvalóan József Attilát idézi: „Szívünk míg vágyat érlel, / nem kartoték-adat”. A címben azonban nemcsak a kartoték fordítódik meg, hanem más összefüggésbe kerül a József Attila-sor is. A kötet végéről visszanézve kiderül: Cukor György címválasztásával — annak gondolati tartalmán túl — jelzi esztétikai és etikai kötődését egy hagyomány-vonulathoz. Verse Pilinszkyről csak megerősít ebben. Ki lehet emelni a könyvből az átvett tárgyat, a „vashatost”, ki lehet mutatni néhány József Attilához is társítható szóösszetételt: „hintőporpuha”, „komlópuha”; a hatás azonban nem a külső formában érdekes. Bizonyára nem véletlenül jut eszembe Konfuciusz mondása: „Csak aki a régit ápolgatva ismeri meg az újat, csak az lehet mások tanítójává”. A könyvet olvasva azonnal feltűnik a versekben gyakorta megjelenő fény, illetve árnyék: „a mai fény korhadékai közt”: „És lön világosság, / vetélt látszatok árnyéka / koponyacsontokon”; „kihantolt árnyak a napon”; „mintha a fény vaspálcái vernék / a törekes, hideg ágyat”; „a bódult, ellisztesedő lámpa / tompa fényében” — és idézhetnék tovább. Talán felesleges is hangsúlyoznom: ebben a fényben nem lehet sütkérezni, ezek a fények és árnyak mindig erős, negatív hangulati hatást érnek el. Ugyanilyen állandó hangulati elem a kötetet végigkísérő hideg: „hideg falak”, „hideg fűrészpor”, „hideg ágy”, vagy a riasztó szagok: „csontkazal-illat”, „nyomorszag”; nem különben a „harmóniátlan” hangok: „köhög”, „csattog”, zörög”. Cukor György versei egy otthontalan világot érzékelnek, ahol állandó a fenyegetettség, „már a legkülső körön lóbálnak”, ahol mindig közbejöhet valami tragédia. Ez a világ tehetetlensége teljes súlyával telepszik az emberre, ezt érzékeltetik a jelzős szerkezetek: „hazug és nyugalmas nyár”, „kicsinyes délután”, „gémberedett játék”, „üres orsó”, „fáradt rugó” stb. Mintha ezt összegezné azután az iszap motívuma. És nem véletlenül tűnik fel Kafka bogara. Mint lahogy Borges oly logikusan bizonyította, hogy az úgynevezett „kaffcai életérzés” már Kafka előtt létezett, úgy természetes az is, hogy nem szűnt meg Kafkával. Cukor Györgynek iróniára való hajlamát jelzi, hogy ebből a világból kelet-európai „Odüsszeuszát” prospektustengeren indítja útnak. Cukor György humora egyébként többször is felbukkan. Hol arra épül az egész vers: (Doboz); hol egy-egy vers szerves része: „mert a van lett kitiltva, / a fog helyén fogtömés, / lábunk helyén harisnya”; hol a jelző megválasztása ered tőle: „tapintatos gégereccsenés”; ,ja leggyönyörűbb hulladéktelep”. A tükör motívumának gyakori s különféle összefüggésekben való előfordulása is jelzi a költő szakadatlan önvizsgálatát, helyzetelemzését, egészen a többször megjelenített boncolásig. „A meggyötört, mindig megmotozható én, kit takart / önkívületünkben visszafogadhatunk, s végül lágyan viselhetünk is”. Az Én így vagy úgy száműzetésbe kényszeríttetett, mint ahogy azt kegyetlen valóságként éli meg Cukor György Mikes című versében. Nem marad számára más, csak az önkínzó lét: „Vérbérem ez a cella, / a bűnhödé- sért mint lehetséges merénylőt, / ártatlanul jelentettem föl magam”. Így aztán egyáltalán nem meglepő a tudathasadásos állapot, az Én megkettőződése: „tükörképem 184
