Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Csengey Dénes: Találkozások az angyallal (regényrészlet)

csúsztatott valuta árón szót 'ért a portással, bejut a színiházba, kóvályog összevissza az épületben, körülötte mindenki siet, tárgyal, veszekedik, deklamál, felvilágosítást seniki nem ad. A színpad mögötti keskeny járásban végre szembe jön vele. Panda. „Szia! Itt dolgozol?” — veti oda neki, miközben vívótőre kötését igazítva elmegy mellette, és belép a színpadra. Szalai szélütötten álldogál, valaki odamegy hozzá, kezébe nyom agy füstbombát; (ha azt hallja: Szellem, dobja a színpadra. Nem biztos, hogy szükség lesz rá, ez még majd eldől, de mindenesetre egy tapodtat se mozduljon a helyéről, amíg a szakállas és ideges valaki vissza nem jön hozzá és el nem engedi. Percnyi kétség sincs afelől, hogy a szakállas sohasem fog visszajönni, mihelyt ellépett, elfelejtette az egészet, Szalai a füstbombával a kezében kikuUog a színháziból, miközben Panda a. rivaldánál 'épp csak lejedzi a nagymonológot.

Addigra mór nagyon fáradt lesz Szálai, fáradt és másnaposán tompa. De eszébe fog jutni, hogy ő különb nálunk és túl van rajtunk, feltétlenül ez fog eszébe jutni ott a Nagykörúton tétovázva a kocsijában. És egyébként is, kemény fiú ő. Nem adja fel tehát, nem vesz szobát a Hiltonban (a szobapincér- nek különben is egészen különleges fogsora van abban a szállóban, mintha arra teremtődött volna, hogy egyetlen harapással felszakítsa akár egy igás ökör nyaki ütőerét), nem szervez alkalmi nővel pezsgős mulatságot, hanem böngészni kezd a Zénó noteszéből kimásolt címek között. Rögtön felfigyel arra, hogy Isti, Mika és Kádár Fefe neve mögött ugyanaz a lakcím szerepel. Ez a három fiú mindig is vidám társaság volt, és lám, ők együtt maradtak. Valami tanügyi kísérletben 'tehetnek, nyitott iskola, kiscsoportos kreatív nevelés, beszélnek erről mostanában. És hát egy ilyen utópia, dollárfedezettel... Szalai dönt és elindul hozzájuk. Százhetvennel rohan a fehér Mercedes a lenyugvó nap felé.

Ez a három fiú nekem is eszembe jutott néhány hónappal ezelőtt. Ahogy Zénónak a tizenhárom aradi tábornok, nekik a zene és a (berlini fal volt a rögeszméjük a polgári akadémia rövid fennállása idején. „Képzeljétek el, egy reggel arra ébredtek, hogy csak útlevéllel juthattok a konyhaajtóból a gázrezsóhoz .teát főzni” — magyarázták a koosmaasztailnál az összegyűlt húsipari munkásoknak. — „Ez ugyebár nagyon könnyen megeshet, nem? Hát ezért akartok lakást? A határőrök eltartására akartok keresni? Ostobaság ez, barátaim! Az európai kultúra egyetlen túlélő esélye ma a zenében van. Csak a zenével érdemes foglalkozni, a többi művészet a tudománnyal meg a politikával együtt nem több, 'mint bús elmeháborodottak .eredménytelen gyógytornája. Környezetvédelem? A paned-lakók szublimált kiskertmozgialma. Ugyan mit oldhat meg? Nem, nem, csak a zenében van még valami halvány remény. Az európai embernek ma egyetlen végső lehetősége van: vonósnégyesekbe kell tömörülnie. Mi már megvagyunk hárman, csak az utolsó j etanítkezőt várjuk ...” — Mindig bolondoztak, de Petróék megszerették őket, hármasuk a csütörtök esték állandó attrakciója lett, és kétségtelen, hogy ők sodorták be a beszélgetésekbe a száLletmii életnek meg a szamizdatnafc azokat a másodkézből való pletykáit (letiltott művek, bevont útlevél, homoszexuális tévériporter, petíciók, aláírásgyűjtések), amelyek valami laza, de mégis szerves talajjá váltak: egy darabig megálltak rajtuk a mi Marcuse-ról, Saelényiről, Hibáról szóló fejtegetéseink.

De hol van már Istiből, Mikéből és Feliéből a garabonciás kedélynek ez a léha szabadsága! Szegény Szalad nem is sejti, kikhez Is igyekszik olyan nyaktörő iramban. Talál majd -három kollégiumi nevelőtanárt egy vedlett épületben, márkás konyakokat gyűjtenek és tornacipőben, átizzadt klottgatyában járnak

126