Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Takács Imre: Császári vallomások - A családom, A kertem (versek)
TAKÁCS IMRE Császári vallomások A családom Nem mondom meg, hogy kőik a gyerekeim, nem mondom meg, hogy kik az unokáim, nem mondom meg, kik voltak a feleségeim, nem mondom meg, kik voltak szeretőim, nem mondom meg, (kinek mostam meg barna hajéit, kinek töröltem le a hátát, kinek csókoltam meg a hasalt; kit akartam szeretni, kit nem tudtam mégse szeretni, nem mondom meg. Famíliám raogrejtve regnál a városban, a szeretnivalók, a szerelhetők, a magukat szeretni nekem engedőik, a kitagadottak és a megőrzőitek, a félelmetesek és féltettek, az örökre tabemák uiumomba tettek — mert fázni nem fázhat nálam senki. A táncházban tizednész apáim vére, vagy apám vérével kapcsolatos. Elmegyünk hatan a hatvan közé. Nem ötölünk-hatoilunk, megyünk haitan járni a mezősági csárdásokat, nézni a kalotaszegi legény esteket, mozdulni a szatmári venbumfcokat, ugrálni a dunántúli ugrós táncokat — héjsza, hélsza! Föllátunk hatodmagunkkai a Hargitára. A Kárpátok gyűrűje óv és bezár. Kedves olvasó, ez nem vers — beszéd, megnyilatkozás, szábad szólás. Ma 'Olyan gyámoltalan vagyok, ma pityergős! Nem vagyok császár, de koldus se, ember-voltomban vagyok gazdag és egyre gazdagodább. Csak úgy tudtam eljönni idáig is, hogy a halálnak hagytam az apámat. Bár az élete akkor miár keveset ért 1
