Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Cukor György: Apoteózis 1-4 (vers)
mit megkímélt a fosztogatás Nem hívtalak ide, szólt a gébics ifit koldul csak a beszéd mert éhező teste van és semmiségeket is összevárez Túl közel vagy itt nincs hasonlatosság mögötted .az már nem az 'erdő tűzpalásébam csak a lélek végsőn-túM útja a sokaság önfeledt röpte Tedd a vállamra a kezed Visszavezetlek. 3. Ketten mennek ő és ő a gyerekkor végbelen idejében Amikor a tenger hallható Ketten mennek és szél babrál a foltos ruhán gyönyörű .aimafákon sziszagbatve ,a kutyadög szőrét bejárja a gledícsiákat itt ketten mennek tapsolnak a giedícsiák Félnehajtva a tapééairongy szomorú nyomora átmennek rajta Fejükön átfolyik a fasor s a fasoron sziget és torkolat Orrszívás és kemény tekintet ő meg ő És felnyög .a nyári szél mint a tenger sarka vakondtúrásba süpped elálló vékony fülein földerengenek a vízjelek mint a hajónapló szenzációs lapjain. 4. Hull a toboz mint a madár évtizedes álmában a súlyos felhők alatt Perc és még egy perc amint korszakokat kortalan időt
