Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)
Tizenkét halk kondulás jelzi az éjfélt. S ekkor fehér ruhás, karcsú lányalak jelenik meg a nyitva felejtett előszobaajtóban. A lépcsőfeljáróhoz megy, habozva álldogál előtte, majd hangtalan, könnyű léptekkel elindul fölfelé; a manzárdszobába. 8. JELENET A manzárdszoba. A Vendég a takarót magára húzva, de felöltözve fekszik az ágyban. A fésülködőasztalon — elérhető közelségben — áll a lecsavart lángú petróleumlámpa. A holdfény csíkja élesebb szögben metszi a szobát, mint az első éjszaka: most az ablaktól az ajtóig nyúlik. Ezért látjuk, bár nem halljuk az ajtónyitást; tekintetünk végigkövetheti a Lány rövid, mégis valószínűtlenül sokáig tartó útját az ajtótól az ágyig. A Vendég alvást színlel; szemét lehunyva, mozdulatlanul hever a takaró alatt; merev testtartásában mégis van valami, ami gyanút kelt a Lányban. .. Végül elszánja magát, leül az ágy szélére, hideg kezével megérinti a fiú homlokát. VENDÉG (felugrik, magához öleli a Lányt) Megvagy, gyönyörű kísértet! A kiáltásra, amely a megbeszélt jeladás volt, az Anya és a Kamasz felszalad a lépcsőn, beront a szobába. A Lány szabadulni akar, s majdnem sikerül is neki, mert a Vendég, míg egyik kezével látogatója ruháját markolja, a másikkal a lámpa lángját igyekszik felcsavarni. Dulakodás közben halotti köntöse végighasad és a padlóra hull. A Lány meztelenül küzd tovább, de a Vendég — most már mindkét karjával — lefogja őt, nem engedi elmenekülni. Az Anya a teljes lánggal lobogó lámpa fényében felismeri lányát, felsikolt. ANYA Korintha! (A Kamasz karjába ájul) KAMASZ (nyöszörögve) Nővérkém, kérlek, ne bánts! Én nem tettem semmi rosszat. LÁNY (a Vendéghez) Eressz el! A fiatalember, a leleplezéstől megbénulva, elengedi a Lányt. Az elfuthatna, de nem mozdul; sugárzó meztelenségében, fenséges magányban áll; megvárja, míg anyja magához tér. Ekkor beszélni kezd. LÁNY Drága anyám és öcsém, igazán kegyetlenek voltatok hozzám, amikor nehezteltetek rám, amiért saját otthonomban három éjszakára meglátogattam egy vendéget, és senkiinek semmilyen kárt nem akoztam. De tolakodó kíváncsiságotok miatt súlyosan fogtok bánkódni, mert nekem most mindjárt vissza kell térnem arra a helyre, amely számomra kijelöltetett ... Tudjátok meg azt is, hogy idejövetelem bizonyosan nem Isten akarata ellenére történt... ANYA (letérdel előtte) Édes kislányom, bocsáss meg nekem! Annyira szerettelek volna viszontlátni! Azt hittem, a Jóisten úgy határozott, hogy visszaad téged nekem. LÁNY Hazudsz! ... De megbocsátok. Neked is, öcsém... És most hagyjatok minket magunkra! (A Vendégre mutat) Vele még beszédem van. A Vendég megremeg. Az Anya és a Kamasz szepegve kifelé indul. A Lány parancsoló kézmozdulattal inti vissza őket. LÁNY Várjatok! (Kis szünet után) Még csak annyit mondok tinéktek, hogy reggel ássátok ki a koporsómat, és helyezzétek vissza testemet! Ám előbb egy karóval szúrjátok keresztül a szívemet, különben újra eljövök, de már nem a sohasem ízlelt szerelmet megismerni vágyó szűzként, hanem vérszopó vámpírként támadok majd fel, és szomjamat elsőként a ti véretekkel fogom oltani... És most menjetek! Anya és fia ijedten hátrálnak ki a szobából ... A Vendég vacogó fogakkal, egész testében remegve áll a Lány mögött ... A Lány lassan feléje fordul: fenséges szép teste — a meztelenség üvegburája alatt — megközelíthetetlen ... LÁNY Miért árultál el? VENDÉG Bocsáss meg! Nem tehettem mást; féltem. LÁNY Megint gyávának bizonyultál. Nemcsak a társaidat adtad fel, engem is. VENDÉG Honnan tudod, hogy feladtam őket? LÁNY Űjabb árulásod döbbentett rá. VENDÉG (megsemmisülten) Igazad van, elárultam, őket... Nem bírtam elviselni a kínzásokat... Nem bírtam elviselni, hogy ők szabadak, amíg velem a pokol minden gyötrelmét szenvedtetik el a bör115
