Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Alexa Károly: A preparált hattyúpreparátor (tanulmány)
ALEXA KÁROLY A preparált hattyúpreparátor Beszámolómat Esterházy Péter új könyvéről (A kitömött hattyú, Magvető Kiadó, 1988.) a legszívesebben így kezdeném: „Ezeket az írásokat mindazok mindannyian ismerhették!smerhettük, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel fongatják/forjatjuk a Jelenkort, a Kortárst, a Képes Sportot, a Vigíliát, jelen voltak/voltunk/lehettek!e- hettünk bizonyos vernisszázsokon, egy szokatlan március 15-i lakomán (1987) etc.” S ekkor jönne/jöhetne az ideillő idézet Eckermann Beszélgetéseiből (Magyar Helikon, 1973. 40. 1. és köv.), utalva a Termelési-regény alterego-kunsztjainak egyikére. — Nem így akarom kezdeni — noha már így kezdődött... A leírás pontosságának ilyen grammatikai időtlenségekbe torkolló kényszere és az önmutogatás ilyesféle tudálékossága — már következmény és tünet. Következménye egy agresszíven pontos és egyedi szóhasználatnak, Esterházy Péter beszédmódjának, amely majdnem olyan radikálisan ki tudja vonni magát a „kritika” nyelvéből, mint Hamvas Béla Karneválba — azzal, hogy magába vonja — s nem kritikusként — az olvasóját. Visszahátrálva a képzeletbeli kezdethez: igazából (persze: kurziválva!) mi is ez, az író új könyve? A régiségben úgy mondták volna, írták volna az első lap tetejére (hiszen kézirat lett volna): „pro doimo”, „elegyes dolgok” stb. Alkalmi írások gyűjteménye. Itt, most: írói önreflexiók, orációk, ilyen-olyan tárgyú tárcák, munkanapló, utószó, glossza és glosszárium, regényesített forgatókönyv, önéletrajzi törmelékek, fiktív pályatársi életrajzok és így tovább. Az ilyen könyvek — ha jelesebb író a szerzőjük — meg szokták kapni a maguk — többnyire merőben leíró jellegű vagy barátian kedélyeskedő — ismertetéseiket az irodalmi folyóiratokban és a zsur- nálsajtóban. Az én élményem viszont az, hogy — jóllehet olvastam már e kötet „anyagainak” nagyobbik hányadát, aligha tudnék a puszta, tárgyias leírásra vagy a barátias csevegésre szorítkozni és hagyatkozni. Ez is ügy — amely a reá reflektá- lót folyamatos önreflexióra készteti —, mint a többi Esterházy-kötet. Miért van ez így? Nyilván ama kivételes szerep miatt, ama jelenség érvényű és kurióz szerep miatt, amit valaki megcsinált és ami megcsinálódott. Ami mai irodalmunkban „Esteid házy Péter élete és műve” címke alá vonható. Néhány éve megpróbáltam rekonstruálni, kitalálni és leírni ennek a szerepnek (státusnak) a kialakulás! folyamatát és pár jellemzőjét (Kritika, 1984. 12. sz.), a minap Radnóti Sándor lis figyelmet szentelt ennek nagyszabású és szokottan okos értekezésében (Medvetánc, 1987. 2. sz.). Elég legyen most ennyi — metaforikus azonosítással és túlzással: Esterházy Péter „korunk hőse”. Amennyiben a jelen kornak tekinthető (aligha). Maga a hős pedig legyen csak — mint Esterházy Péter mondaná (újabb olvasmányemlék és rekonstrukció), mit mondaná! — mondta (a kötelező pontosítás) hoes. A szó mint jelölő és játékszer egyszerre. Azaz: grammatikai konstrukció és reflektált élet. Így a mi korunk hőse. Vagy másként — hla egybeolvassuk s mondatítéletként látjuk ennek a könyvnek a szerzőjét és a címét: Esterházy Péter ia kitömött hattyú. Ennek a szerepnek, létf ölfog ásnak, dinamikus helyzet- és öntudatnak egyetlen vonására utalok: arra a szolid, de kíméletlen erőszakosságra, amellyel olvasót kreál magának. Nevezhetnénk rejitelmeskedve szuggeszciónak is — amellyel megcsinálja a maga olvasóját. Akitől pl. elvárja — mint a legnyilvánvalóbb olvasói minimumot —, hogy ismerje az ő összes művét. Szövegszerű pontossággal. „Magamtól idézek, mert most ez sikk, én hoztam divatba.” Esterházy olyan, már-már megvesztegető ártatlansággal idéz önmagától (ártalansága persze nem virginitás, hanem póz), utal 1115
