Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Baka István: A korinthoszi menyasszony (szomorújáték)

5. JELENET A manzárdszoba késő éjjel. Az eső el­csitult; egyhangú kopácsolását a tábor­nok tiszteletére rendezett tűzijáték durro­gása váltja fel: piros, sárga, zöld fények siklónak le a tetőablak üvegén. A tűzi­játék nem tart sokáig; hamarosan ismét csak a fésülködőasztalon álló, lecsavart lángú petróleumlámpa homálylik a szo­bában, és a nyugtalanul alvó Vendég szuszogása hallatszik ... Megjelenik a Lány. Most is nesztelenül érkezett, mint­ha az éjszakától összesűrűsödött levegő­ből materializálódótt volna, bár ezúttal úgy tűnik: résnyire megnyílt az ajtó. A Lány némi tétovázás után letérdel az ágy elé, hideg ujjaival megérinti az alvó homlokát. A fiatalember felriad, rémü­letében erős szorításba fogja a Lány ke­zét, de ezzel nem magához vonni, hanem távol tartani akarja kísérteties látogató­ját. VENDÉG Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? LÁNY (sértődött csodálkozással) Hát már elfelejtettél? Karintha vagyak. Akit teg­nap éjjel a kedveseddé tettél. (Szabadulni próbál) Elmegyek, eressz! VENDÉG Nem mész sehova! Korintha halott. LÁNY (egy pillanatra megrendül, de az­tán feltalálja magát) Még hogy én ha­lott? Miket beszélsz? ... Ó, most már ér­tem. összetévesztesz a nővéremmel. Ö, sajnos, valóban halott. Csakhogy őt Ko­rinnának hívták. Korinna, én pedig Ko­rintha vagyok. Könnyű összecserélni a nevünket, annyim hasonló. Különben is nagyon hasonlítottunk egymáshoz ... Ko­rinna, az én szerencsétlen nővérem, teg­nap reggel óta nem él. Én viszont, amint látod, élek. És hogy mennyire, azt mindjárt be is bizonyítom neked, csak ne bánj velem ilyen durván, mert el­megy a kedvem ... VENDÉG (elengedi a Lány kezét) Várj csak! Lehet, hogy félrehallottam a nő­véred nevét. De hol voltál akkor egész nap? Még a temetésre se jöttél el. És amikor elszóltam magam, hogy a meg­letagadta, hogy létezel. LÁNY Elárultál? VENDÉG Nem, dehogy. Még ha akarom se tehettem volna. Anyád, ha ugyan az anyád egyáltalán, őszintén csodálkozott, amikor elszóltam magam, hogy a meg­boldogultnak húga is van. LÁNY (kis gondolkodás után) És te el­hitted, hogy csodálkozik? VENDÉG Miért ne hittem volna? Mi oka lehetett rá, hogy letagadjon? LÁNY Hát persze, hogy letagadott. Hi­szen az én létezésemet mindig is titkol­ni igyekezett. VENDÉG De hát miért? Milyen bűnt kö­vettél el, hogy el kell rejteni a világ szeme elől? LÁNY Egyetlen bűnöm az, hogy megszü­lettem. VENDÉG Most már végképp nem értem. Még ha púpos lennél, vagy gyengeelmé­jű. De nálad szebb, elbűvölőbb terem­téssel soha életemben nem találkoztam. Hozzád hasonlót is csak egyet láttam, fényképen: a nővéredet. LÁNY (feltámadt magabiztossággal) Te még sok mindent nem értesz. Amikor én a világra jöttem, apám már két éve bör­tönben ült. ö parancsolta meg anyám­nak, hogy engem, minit a család szégye­nét, d igjanak el valahova vidéken. Ti­zennégy éves koromig idegeneknél nevel­kedtem. Csak apám, azaz anyám férjé­nek halála után kerülhettem vissza ide. De csak mint cseléd, és mint Korinna szobalánya. Ám ő sejtette az igazságot, szeretettel bánit velem, nem hagyta, hogy anyám kizsigereljen. Ezért később el is tiltottak tőle, sőt, anyám még a beteg­ágyához sem engedett oda. Amikor vál­ságosra fordult az állapota, engem be­zártak a fáskamrába. El sem búcsúzhat­tam tőle. Anyám azóta is ott tart, csak ilyenkor éjszaka merek kiszökni... A te­metésre se mehettem el. (Sírva) Tegnap, amikor beadta az ételemet, térden állva könyörögtem, de nem enyhült meg a szí­ve irántam. VENDÉG Nem tudom elhinni ezt a ször­nyűségét, előttem nem ilyennek mutat­kozott. LÁNY Pedig hinned kell nekem, kedve­sem, ha szeretsz! Mert ugye szeretsz? Ugye, te nem dobsz el magadtól, nem bánsz velem olyan kegyetlenül, mint a szülőanyám ? Vagy mint az öcsém... Az a kis kígyó nemhogy segítene rajtam, még csúfol is. Délután odajött a börtö­nömhöz, és mindenfélének elmondott. Pedig te tudod a legjobban, milyen tisz­108

Next

/
Thumbnails
Contents