Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - SZABÓ ZOLTÁN EMLÉKEZETE - Pomogáts Béla: Reformer a történelem sodrásában (Szabó Zoltán magyarországi évtizede) (tanulmány)
tak, s a békecsinálókról is kiderült, hogy a legkevésbé sem képesek érvényesíteni az európai megbékélés és együttműködés magasabb érdekeit. Csalódottságról, megalázottságról — és Európa jövőjét érintő félelemről — tanúskodik a Nyugati levelek negyedik fejezete is: „Mi, magyarok, aránylag emelt fővei járhatunk itt: a legszegényebb, a legfüggetlenebb az, akinek nem adnak, akitől csak elvesznek: kifosztott embernek könnyen tisztul a lekiismerete. Bizonyos mértékig csodálkozom azon, hogy még mindig van mit követelni rajtunk, s ez a bámulat már majdnem ironikus. A megalázás azonban másutt van, valahol egészen másutt. A győzők kicsinyessége nem a legyőzötteket alázza meg, hanem magukat a kis győzőket, akik nem győztes módján élnek a győzelmükkel. Van valami nyugtalanító abban, hogy a győztesek, akiknek győzelmét igazságosnak éreztem mindig, nem tudnak igazságosan élni a diadallal. Az önérzet hiányát érzem abban, hogy Európa legjobban megterhelt országának újabb megterheléseihez szórakozott fejbólintással járulnak hozzá. Helyettük szégyenkezem azért, hogy oly könnyedén törődnek bele ebbe: minden terhet a leggyöngébb vállára kell hárítani.” 8. Szabó Zoltán fájdalmas csalódásokkal tért meg Párizsból, s idehaza is nyugtalansággal találkozott. Mint a Valóság szerkesztője még 1945 végén közölte Bibó István A demokrácia válsága című vitairatát, s ezért Révai részéről személyes dorgálásban és kioktatásban részesült: elgondolkozhatott azon, hogy a kommunista párt vezetősége milyen elképzelésekkel lát hozzá a magyar demokrácia megvalósításához. Ennek ellenére folytatta újságírói munkáját, s részt vett a politikai életben is, azt azonban 1947 tavaszán elutasította, hogy kultuszminiszterként a Rákosiék által lemondásra kényszerített Keresztury Dezső helyére álljon. Ehelyett elvállalta a kulturális attasé posztját a párizsi magyar követségen, ahol a követ tisztét apósa: Károlyi Mihály töltötte be. A francia fővárosban eredményes szervező munkát végzett, kiállítóhelyiséget nyitott a követség épületében, s megrendezte Rippl-Rónay és Csontváry műveinek kiállítását, emellett Jean Cassou segítségével a modern magyar művészet kiállítását a Musée de l’Art Moderne termeiben. Idegenvezetés című — az Üj Látóhatár 1961. évfolyamában közölt — írásában számolt be arról, hogy 1948 őszén, egy hazalátogatása alkalmával ismét ellátogatott Tardra, méghozzá a Magyar- országon vendégeskedő Paul Eluard baráti kalauzaként. Megütközve szemlélték a Sztálin-képes diadalkapukat; „a szocializmustól ez idegen’’ — mondta a francia kommunista költő, és maga Szabó Zoltán is megdöbbent azon, hogy a hazai élet milyen gyors ütemben alakult át az 1947 őszi választások után. Előbb- utóbb számot kellett vetnie azzal, hogy egyáltalán képes lesz-e valaha ebbe az új, diktatórikus rendbe beilleszkedni. A végső elhatározást az 1949-es Rajk- per, illetve Károlyi Mihály ezzel összefüggő újólagos emigrációja érlelte meg: Szabó Zoltán lemondott követségi állásáról, s 1949 júniusában Angliába távozott. Alig több mint tíz esztendeig vehetett részt a magyarországi közéletben, ennek a részvételnek a küzdelmes és tartalmas története végétért, új történet kezdődött: az emigrációs munka három és félévtizedes — nemkevésbé küzdelmes és tartalmas — története. 1085
