Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Ágh István: Gyertyagyújtogató (regényrészlet)
húztak ki a kacatok gyűjtőhelyének. A „Gyűjtsd a vasat és a fémet! Ezzel is a békét véded” idején az udvari vadászterületről teljesíthettem úttörő-kötelességemet, tehát a fúró megmaradt addig, amíg múzeumi tárgy lehetett volna, a hajdani kéznek valószínűtlenül, éppen bátyám jogán, aki ezermester-készségét dédapánktól örökölte. Egyedül a gyalupad rántja magához az emlékezést, ujjam ráírja olvasatlanul: Itt nyugszik Nagy Ferenc lelke. Minden faluban nélkülözhetetlen a bognár, hát nem volt ő az első, de az utolsó lett a sorban. A bognár, kovács egyféle fontossága később a vasműves felé nőtt. Az én időmben már Bertha bácsi is fölösleges lett a környéknek a szomszédos Kertán. Apám barátja mestersége folytán, s katonatársa. így értem meg a két család ragaszkodását, a komázást, látom magam Bertha bácsi műhelyében, azért vitt oda apám olyan gyakran, hogy magát lássa bennem, a gyereket a faforgács illatában, a mohos rönkből elővarázsolt kerekek, szekéroldalak, szerszámok között, s azért járt társalogni olyan gyakran a kovácshoz, a suszterhoz, hogy megfiatalodjon a mesterek környezetében. Ott illatozott a bognárműhely a Felsőiszkáz 18-ban. Amit az 1908-ra fölépült faluvégi házba átköltöztettek, mostanra már leletmentés, Ki lophatta el azt az óriás fúrót? Aki a jobbágyföld fantáziátlan műveléséhez túlzottan tehetséges, kiszabadult a kézenfekvő másba. Ki sem kellett mozdulni, csak berendezni a szint vagy a kamrát. Keze, észjárása még fürgébbé művelődött, de a szántás, kaszálás, kapálás, állattartás módjait sem felejtette, hiszen a rámaradt félteiket is művelnie kellett, István fia csak a hetvenes években erősödött hozzá. Ahogy másra mozog a kéz, a gondolkodás is túljár a megszokáson. Föltalálta a szórórostát. Persze, nem ő a világon az első, tudományára mégis büszke, ha annyira megrögződött a családi hagyományban. Leginkább akkor juthatott apám eszébe, amikor a szórórostát kölcsön kellett kérnie a zsuppnak való rozs kézicséplése után. Szelet csinálni is lehet tengelyre szerelt vékony, könnyű fűz- vagy kőrislapáttal olyan szerkezetben, ahol a nehéz mag aláesik, a pelyva kirepül, elszáll, mint az igazi szélben. Mestersége politikusabbá birizgálta, a huszonkétéves legény beállt népföl- kelőnek 1848 őszén. Rozina húsz, Erzsébet tizenhárom évvel idősebb nála, régen férjhez mentek a háztól, anyja, apja halott, János bátyja is házas ember. Talán úgy képzelte, mintha a pápai vásárra menne, s ha távolabbra, úgyis hamar hazakerül majd. Jó erős nyelet faragott, kiegyenesíttette kaszáját a kováccsal, s a pápai úton pántlikák lobogtak kalapjáról. Nem hiszem, hogy ő volt az egyetlen, de talán az első jelentkező, ha az ő kalandja maradt meg némi túlzással, mert nem harcolhatott Pákozdnál kiegyenesített kaszájával, ha a pápai nemzetőrök lekéstek a csatáról, a menekülő Jellasicsot üldözték csupán, s nem Kismartonig, hanem Sopronig, ha a fényes Bécsbe nem jutottak, legalább a legtávolabbi, ismert nevű várossal lehessen dicsekedni. De már Pá- kozd felé aggodalom apasztotta lelkesedését, az őszi munkákból mennyire hiányozhat, ki csinálja meg a rossz szekeret? Hiszen ő otthon nélkülözhetetlen. Itt próbára sem teszik virtusát. Csak menni, menni, ahol sose járt még, föl a Vértesnek, le a Kisalföldre, át a Hanság táján. Az a dolguk, hogy nagy sereget hitessenek, az ágyúkat elsütik a tüzérek, a huszárok ki-kicsapnak előre, s elmondják, milyen a menekülő sereg, amelyet sose látni. Csak az ellenség távcsövezi őket, ha fölparancsolják csapatukat a dombra, s még puskájukat sem hányják el, hogy legalább kaszáját kicserélje. Nyüzsögnek ide-oda. „A 1069
