Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Bajkay Éva: Hogyan szabaduljunk a Bauhaus klisétől? (A Magyar Nemzeti Galéria kiállításának tanulságai) (esszé)
BAJKAY ÉVA Hogyan szabaduljunk a Bauhaus klisétől? A MAGYAR NEMZETI GALÉRIA KIÁLLÍTÁSÁNAK TANULSÁGAI Míg 65 évvel ezelőtt -a Bauhaus megteremtője, Walter Gropius szervezett nagyszabású, demonstratív kiállítást a főiskola eredményeinek propagálására ill. egzisztenciális, politikai megvédésére, most a kölni Kunstverein vállalkozott vándorkiállítás keretében a Bauhaus eszmei és gyakorlati sokoldalúságának történeti bizonyítására. Az első és az utolsó kiállítás között zajlott bemutatók, elhallgatások és kiátkozások egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy kortól, társadalmi berendezkedéstől függően mást (emeljenek ki a főiskola rövid 14 évet átfogó működési periódusaiból. Jellemző, hogy Gropius az első külföldi Bauhaus kiállítást Indiában szervezte, hiszen a korai periódusban igen erős volt a keleti filozófiák hatása, igazgatói működése végén, 1928-ban viszont Londonban és New Yorkban prezentálta a modem technikával korreláló, az üvegfalas, vasbeton épületekben (megvalósítható új művészeti egység gondolatát. Az 1925—1928 között a dessaui főiskola-épületben, s annak a kilincsekig terjedő belső kialakításában realizálódott célszerű, elemi formákra törekvő „stílus” lett a Bauhaus megítélésének alapja. Bár ekként a beskatulyázáshoz maga Gropius is hozzájárult, de személyes megnyilatkozásaiban már akkor tiltakozott, mondván: „a formák a funkcióból, a szükségletekből fakadtak; stílusként rögzítésük visszaesés volna”. A következő igazgató, a baloldali Hannes Meyer 1931-ben a Szovjetunióban mutatta be korábbi kétéves időszakának összképét, a minimáMgényék tömeges kielégítését nem formál-esztétikai, hanem ideologikus-szociológiái megalapozással. Nyugaton ez az ún. vörös periódus a imái napig alig ismert, míg az 1970-es években végre az NDK-ban is megindult Bauhaus kutatás főleg erre koncentrált. Ugyancsak kevés szó esett az 1930-tól Mies van der Rohe vezette Dessau—Berlin időszakról, melyet 1933-ban a nemzeti szocialisták frontális támadása zárt le. A zsidó, bolsevik kultúrpropagandaként elutasított, elfajzottnak titulált Bauhaus-művészet éppúgy nem kellett a hitleri politikának, mint a polgári, dekadens, absztraktnak bélyegzett a sztálininak. Amerikában, 1938-tól Gropius és társai „idegenül szembenálló külföldiként” folytatták tevékenységűiket. Az 1945 utáni nagy építkezésekben érvényesült derékszög-diktatúra az eszme helyett stílussá sematizált Bauhaus sivár lakótelepekben vélt terjedését, majd ezt követően a klisévé vált eszme megtámadását eredményezte. Az Amerikából hegemonná lebt mtamacionáiis építészeteit meghaladó posztmodern végén, amikor a stílusok immár végérvényesen a művészettörténet múltjába látszanak visszavonulni, aiz új életstílus ember-, tárgy- és kömyezetépítő programja a kulturális tradícióból is szélesebben fog válogatni. Az új világszituációban mindjobban féltett 'európai kulturális örökség 20. századi integráns része a Bauhaus. Nemcsak a formai-esztétikai és a technológiai kivitelezési folyamatok megálmodott egységével, az emberi és a technikai adottságok szerinti magas szintű specializálódás, az innováció és gazdaságosság programjával, hanem a faji és nemi előítéletektől mentes, a tudás 'és a köilekrbív alkotás magas fokát eredményező közösség megszervezés! modelljével is aktuális példa lehet. 1047
