Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Z. Szabó László: Kisfaludy Károly portréja (tanulmány)
rok nehéz nyűgében könnyedén táncolja a ritmus táncait, s teremtései nem üres klingklangok. Mint granadéros főhadnagy leiépe a katonai pályáról, hogy két szerelmének, a festészetnek és költésnek élhessen. S az elsőbbet nem mint naturalista űzi, hanem tanulás után. Szobája tele van Vészeivel, a Luthenbourg ízlésében; de neki vannak nyugalmas teremtései is, és nem mind tájfestések. Rézgyűjteménye több ezerekből áll.” Ami a Kazinczy-leírásban érdekes — és ez a későbbi írásaiban, például az Útja Pannonhalmára, Esztergomba, Váczra címűben már korántsem így olvasható — az elsősorban a lelkesült rajongás. Persze a rajongásnak egy olyan fokán, amelyik a jó ítéi^tű ember sajátja, aki egy-egy műből is megérzi a valóságos tehetséget. Ő, a már csak imimel-ámimal elfogadott vezér pontosan érzékeli a Kis- faludy-hívekben a reformkori szellem meghatározó egyéniségeit. Ezért is fontos a Kazinczy autobiográfiájában olvasható mondat, mely szerint „mostani ifjaink nem képzelheték, mely pusztaság volt akkor Pesten, s mely nehéz volt akkor tanulni, s mennyivel boldogabb az a szép kor, melyben ők élnek.” Itt a széphalmi mester Kisfaludy Károly „gerjesztgetésére” utal, a szellemi élét 1820-as évek második felének nemzeti buzgalmára. Aztán egy kicsit mintha a maga mentsége is lenne ez a pár sor. Vagy a reformkor több lehetőséget adó idejének a bizonyságával a saját, keservesen hősibb idejére akar utalni? Ki tudja, mit rejtenek Kazinczy olykor sokérteiknű mögöttes gondolatai? Mindenesetre Kazinczy vagy Toldy leírása megtörtént eseményt örökített meg. És ez pontosan beleillik és tartozik abba az időszakba, amelyet a Kölcsey-levélből már idéztünk: a közelebbi múlt eleven rajzolata ez, és híven mutatja az időt is, és az idő követeléseit: a Kölcsey szerinti „revolúoiót”, a nyelv, az ízlés és mi velődés sebes rohanással végbement változását. Megállapítható, hogy az irodalomnak és vele az immár központivá erősödött irodalmi nyelvnek Pestre költöztetésében Kisfaludy Károlyé volt a főérdem, „Kazinczy és Kisfaludy emlékezetes kézfogásával a földrajzilag is, nyelvileg is középen álló pesti fiatalokhoz került a stafétabot..., a polgári kultúra hordozására immár alkalmassá tett nyelvhez még hozzá kellett teremteniük a polgári nemzetet.” A lélek kéipe persze a láthatónál is fontosabb. Ha Kisfaludy Károlyra, az emberre vagyunk kíváncsiak, akkor a kortársak — pontosabban pedig: követőinek — vélekedéseit kell megidézni. Az Auróra köré csoportosuló fiatalok; Bajza József, aki alig 18 éves 1823-ban, és a nálánál is fiatalabb Toldy Ferenc lelkesednek Kisfaludyért. Vezérükért lelkesülő vallomásaik érthetőek, hiszen a fiatalság bizodalma élteti ezt a kapcsolatot. Toldy Ferenc, áki 1822- ben még a Sohedel nevet viseli, ezt írja a nálánál egy évvel idősebb Bajza Józsefnek: „Boldogságomat koronázzák még azon órák, .amelyeket Döbrenteivel, Helzneczi- vel töltök, s leggyönyörűbbek azok, amelyeket barátom Kisfaludyval élek.” Ez a lelkesedésük egy pillanatra sem csappan. Ugyancsak Toldy Ferenc az, áki az együtt- létnek hasznát s örömét egyaránt megfogalmazta: „... bevezetteténk a nálunk régtől fogva nem művelt tárgyilagos költészet ismeretébe, kompozíció és karakter- rajz közül annyi ránk nézve újat tanultunk tőle..., csüngtünk ajkain, főleg midőn a játékszínben feltűnt új darabokat beszéltük meg .. . Egy merőben új világ nyílt meg előttünk.” Az együvétartozás nem csupán Kisfaludy Károly szeretetteljes személyiségének volt köszönhető. Nem csupán kifinomult érzékenysége és társalgási tónusának könnyedsége nyűgözte le híveit és barátait. A magatartásnak egy újfajta divatját teremtette meg, s emögött megváltozott életfelfogásának mélyebb értelme húzódott meg. Ez sugárzott viselkedéséből meg ez állásfoglalásaiból is. Ö eszmélése pillanatától kezdve tiltakozott a nemesi — a birtokos nemesi — életforma ellen. Körülményei: neveltetése, otthoni állapota és viszonyai ébresztették fel, majd erősítették meg benne az autonóm egyéniség utáni elfojthatatlan vágyat. És ezt sugározta maga körül emberségével, lényével, állásfoglalásaival. Ezt egyre határozottabban és szenvedélyesebben tette. 1011
