Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Reisinger János: Rónay György naplója (tanulmány)
nem önmagunkban vívhatjuk ki, ha megismerve szívünk és elménk indítékait irányítani tanuljuk őket. Magatartásunk alapos tisztázása: ez vált ezekben az időkben Rónay életprogramjává is. Ennek a küzdelemnek hol teljes, hol töredékes, de semmiképp sem lebecsülhető dokumentuma Rónay György Naplója. 1. Háború előtti följegyzései elvesztek. 1945. januárjában, Budapest ostromakor nyúlt újra tolihoz, hogy előbb kis szótárfüzetekbe, majd nagyobb alakú kockás és vonalas iskolai füzetekbe vezesse sorait. Eleinte tétován, sok kihagyással, jobbára terveket rögzítve. 1947-48 között, a Demokrata Néppártban vállalt közéleti szereplése miatt abba is hagyta a Naplót. 1949-től 1953-ig viszont már hatalmasra duzzadt anyagot raktározott föl benne: személyes bejegyzéseket, meditációkat, tanulmány- és könyv- kivonatolásokat (mint például Karl Rahner egyik cikkének alapos bírálatát, 1950- ből), szépirodalmi, valamint az esszéihez gyűjtött szakirodalom „céduláit”. A húsz évnyi időt átívelő 'anyagnak vitathatatlanul itt rejlik legértékesebb, noha a sok idegen nyelvű idézet miatt talán nem mindig legkönnyebben élvezhető része. A filo- zopter, főleg ha francia szakos, sok szekunder irodalom végigrágásától megkímélheti magát, ha a Rónay-Nap lónak ezeket a fejezeteit kézbeveszi. „... sokat összeolvastam — emlékezett vissza ezekre az időkre Irnaga Rónay —, főképp sok olyasmit, amit Magyarországon vajmi keveset olvastak, a mohó igazodás és az igyekvő víz- alányomás éveiben. Mégse fulladtalm meg, és ezeket a nehéz esztendőket is fölhasználtam arra, hogy tágítsam világomat és tisztítsam gondolataimat.” A bejegyzések 1954 és 57 között fokozatosan ritkulnak, az 1954 végiek el is vesztek. Az író kedves szokása volt, hogy egy-egy év tartalmát ilegópelve és beköttetve feleségének ajándékozza karácsonyi meglepetésül. Így szűrte-tisztázta már életében is, jóllehet kiadásra sohasem gondolt. 1954 után a fordítás-megbízások, a francia reneszánszról és a imagyar századvégről készülő könyve foglalta le idejét. A szellemi munka túlzsúfoltságában a naplóírás egyre inkább kaviár lett, ritka és gyors élvezet. De még ebből az időszakból ,is találunk benne figyelmet érdemlő részeket. „Valahogy úgy vagyok ezzel a naplóval, mint hajótörött a tengeren, ákit minduntalan elvisz a hullám, ő azonban újra meg újra visszakapaszkodik a biztos szirtre” (1955. november 15.). 1957-tel azonban alapjaiban változott meg ia helyzet és vele együtt a Napló arculata iis. A bejegyzések egyre rendszertelenebbek, a korábbi medi táti vakhoz, képest (alapjában véve érdektelen) adatok és események tárolására vannak hivatva. Hova, milyen cikkeket kémek; megírja-e vagy sem; halad-e a munkával; mikor adja le, javítja a korrektúrát stb ... Vagy a valóságban bizonyára szép és felejthetetlen külföldi utazásokból is csak a rövidebbet húzza a Napló. 1967 és 1974 között aztán hét évnyi csönd következik, a füzetek teljesen érintetlenek maradnak. Minthogy pedig az 1974—75-ös két év is mindössze egy-!két lappal növeli terjedelmét: elmondhatjuk, hogy 1966-ban voltaképpen pontot is tett a végére. Ami kevés ideje maradt rá, nem arra futotta, hogy beleírjon, hanem hogy visszalapozgasson és kiírjon belőle. Így látta el tanulmányait, kritikáit, évfordulós megemlékezéseit a múltban felgyülemlett ismereteknek mindig megnyíló tárnája, a Napló. 2. Naplókiadások korát éljük; a kül- és belföldön megjelenő emlékiratok, visszaemlékezések, naplóföl jegyzések rohamosan nyomulnak a imind jobban elértéktelenedő szépirodalom helyébe. A romantika óta egyébként is valóságos kultusz övezi ezeket az irodalmi formákat, mind az alkotók, mind az olvasók részéről. Vonzó lett az ön- feltárulkozás, sokszor nem ugyan a mélységeké, hanem a felszíneken lejátszódó eseményeké. Az olvasóközönségnek az a része, mely gyors szenzációkra éhes, ma is 922
