Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Thiery Árpád: Búcsú Freytágéktól (regényrészlet)

— Jó magának.

— Miből gondolja?

Kis Ágota kulcsra zárta az előszoba ajtaját.

— Sok barátja van.

Mosolyogva végigmérte Frankot, mint aki tökéletesen elégedett a helyzettel. Farnk a zsúfolt előszobafogason helyet keresett a bőrkabátjának, a kalapját egy árva székre csapta.

— Nem mind a barátom — jegyezte Irneg közben. — Ez a kis társaság olyan emberekből áll, akik egyformán gondolkodnak. Legalábbis ezt hisszük egymásról.

— Politizálnak?

Kis Ágota a kérdéshez Imost egy bocsánatkérő mosolyt tett hozzá, ámbár grimasznak is felfogható volt, mint akii máris megbánta, hogy a hangja bizalmaskodásba csapott át. Gyöngéden megérintette Frankot, és a szobába terelte.

Frank tekintete megakadt a pianínón.

— Zongorázik?

— A férjem hagyta itt. Miután kirámolta a lakást.

Franknak fölrémlett, mintha Gerzson esküvőjéről jövet az autóban másképp mesélte volna el a válás körülményeit. De nem iszőlt. Miután rögeszméje volt a megfigyelés, szemügyre vette a hatalmas méretű szobát, az olcsó garnitúra darabjait, a két ablak között azt a bizonyos franciaágyat. Körbesétált a szobában, egy pillanatra megállt az akvárium előtt. Néhány fátyolfárkú és teleszkóp szemű aranyhal úszkált a buborékok között. Az ablakdeszkán lapos tányérban egy szál templomi gyertya és egy doboz gyufa. Frank úgy gondolta, áramszünet idejére való. ök is tartottak otthon készenlétben egy mécsest. Kis Ágota mintha megérezte volna, mire gondol, felkapta a gyertyát, és a könyvek közé dugta.

— Meg van szentelve.

Frank értetlen -képet vágott.

— Ma van öt éve, hogy meghalt az apukám — mondta Kis Ágota fátyolos hangon — Mielőtt lefekszem, a gyertyát elégetem a lelke üdvösségéért.

— Derék — bólintott Frank elismerően.

— Ö az apukám — mutatott Kis Ágota az ágy fölött függő bekeretezett fényképre. — Élt-halt a lovakért.

Frank közelebb lépett, alaposan megnézte a fényképet. Barnás árnyalatok, régies színezés. Bajuszos, csontos férfdarc. Elszántság. A tekintetben és a tartásban. A nyakában feltehetően nemzetiszínű szalagon érem.

— Arany? — kérdezte Frank.

— Ezüst. Nemzetközi lovasversenyen nyerte.

Frank lopva összehasonlította a két arcot. Apa és leánya cseppet sem hasonlított egymásra.

Annyira örülök, hogy eljött — mondta Kis Ágota őszintén és gátlás nélkül. Utólag úgy gondolta; ezzel a mondattal kellett vólna fogadni Frankot.

Frank zavarba jött. El is vörösödött.

— Erre nelm tudok mit válaszolni.

— Nem is kéül.

Kis Ágotát nem sók választotta el attól, 'hogy megcsókolja Frankot. Mindenesetre kinézte magárnak az álla melletti szemölcsöt. Örömében sürögni-forogmi kezdett.

— Milyen vagyok? — perdült egyet.

— Karcsú.

— A sportnak köszönhetem. Deánykoromhan futottam, kosaraztam, lovagoltam, korcsolyáztam. Amit akar ...

Perdült még néhányat, majd zongoraszékre telepedett. Profiba fordította a fejét.

— Nem dicséri meg az orrolmat? Nézze, milyen szép íve van! — mondta. — Mások észre szokták venni.

Frank azt gondolta: — Ez aztán érti a módját...

Kis Ágota felpattant, a szekrényből két lilliputi korsócskát varázsolt elő, és meg903