Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Fitz Péter: Magdalena Abakanowicz kiállítása (tanulmány)
a Katarsisnak színhelyül. Harminchárom életnagyságúnál nagyobb bronzfigurát átütött fel; egyszerre emberek, koporsók, temető sírkövei és fenyegető tömeg. A Ka- tarsis szelleme, üzenete nem különbözik az Abakanowicz munkásságában kialakí- tottól, de van egy lényegi különbség, az állandóság. Míg korábbam az életmű egyrészt zömmel múlandó anyagokból készült — s ez elvileg is tudatosan hangsúlyozott volt — másrészt igen fontos szerep jutott iá folyamatos és alkalomszerű átrendeződésnek. Művészeti terepei — összefüggésben a kiállításokkal —. állandóan változtak, megsemmisültek, új konstellációkban álltak össze, „A Katarsis az életnél maradandóbb anyagból készült. Talán mert azt reméltem, hogy a hátrahagyott jelek másoknak maradandó nyugtalanságot jelentenek majd. Lehet, hogy ez hűtlenség a saját nézeteimmel szemben, a már elért dolog megkérdőjelezésének szükségessége. Lehet, hogy annak a belátása, hogy a tartós mozdulatlanság erősebb a változó helyzeteknél." Ez a maradiandóságra való törekvés most már állandósulni látszik, ezt bizonyítja a Negev, Jeruzsálemben felállított kőkerekek sorozata, és az 1988-as tervezeti munka a szöuli művészeti olimpián. A budapesti kiállítás persze a múlandó, kategóriába tartozik. Azontúl, hogy az eddigi legteljesebb gyűjteményes anyag került bemutatásra, néhány új téri összefüggést is megvalósított. A belépőt az első teremben hatalmas fakerekek — harci gépezetek — fogadták. Mögöttük, velük, szemben a tömeg monumentális és kiszolgáltatott, fenyegetett és. fenyegető csoportja. A következő terem az Abakánok erdeje. Jobboldalt részútosan a fekete A bakának lehatárolták a teret, míg középen az erősebben vegetatív hatású Abakánok (Barna Abakán, Fekete Abakán, Szárnyas Abakán, Vörös Abakán) az emberi belső misztikusan felnagyított térképzetét keltették. Hatalmas fakorongról letekeredett kötélfolyam vezetett át a következő térbe, melyet a szemközti falon az ostromgépekhez hasonlatos, vesszőgombolyagok és parittyaformák zárták le, mintegy fenyegetve a tér többi „lakóját”, a Hátak sorozat félkörben kucorgó emberalakjait, a termékenység rítusára utaló Narancsszínű Aba- kánt, és az önmagukban is félelmetes Fekete öltözékeket. A jobboldali teremsor a régi munkákkal, festményekkel és grafikákkal indult, majd a Ketrec és az Andrológia nyomasztóan magányos figurái uralták a teret. Mindegyikük a fal felé fordult, nem voltak körülljárhatóak, és egymásnak is hátat, fordítottak. Térbeli kapcsolatukon túl a spirituális „nincs kapesolat”-ot sugározta bravúros elhelyezésük. A Katarsis sorozat grafikai része kapta a következő termet, együtt az Arcok melyek nem portrék rajzsorozatával. Ezek vezettek át az Anonim portrék, az ln- karnációk bronzsorozatához és a Katarsis bronzfigurájához. A baloldali teremsor az Embriológia, a Monászok és Fctörzsek elemi formáival berendezve a meg nem születhető és elpusztítható élet fenyegető perspektíváját idézték. A Figura tárt karokkal korpusza a falhoz „szorult, miközben a teremben a Harci játékok megvasalt, monumentális fatörzsei vívták néma csatájukat. Az utolsó termen kétségkívül az Ülő figurák hallgatag ritmusú sora uralkodott. A budapesti kiállítás térképvázlatát azért tartom fontosnak, mert kiviláglik belőle, hogy szinte minden eddigi műtárgy jelen volt, ami a művész pályáját meghatározta. Ráadásul az új tér új tárgykapcsolatokat hozott létre, s ez a műcsarnoki kiállításnak is a legfontosabb eredménye. Ez a kapcsolatrendszer ugyan időleges, de a monografikus szintű kétnyelvű katalógus, melyet ez áikalomból magyar—angol és lengyel—angol változatban is kiadtak, csökkenti az enyészet szomorú valóságát. Magdalena Abakanowicz művészete a kortárs egyetemes képzőművészet, páratlan eredménye, anyagaival és szellemi-érzelmi erejével lenyűgöző példáját adta. a modern alkotóművészet elementáris lehetőségeinek. 864
