Életünk, 1988 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Fitz Péter: Magdalena Abakanowicz kiállítása (tanulmány)
FITZ PÉTER Magdalena Abakanowicz kiállítása Ritkán fordul elő, hogy a világ művészetének igazán élvonalbeli, élő és aktív alkotója Magyarországon rendezze meg eddigi legnagyobb gyűjteményes kiállítását. A szituáció szolkatlan, a világ minden részéről érkeztek galériások, múzeumigazgatók, gyűjtők, kritikusak a kiállítás megnyitására. A Műcsarnok erre a nevezetes pillanatra a nemzetközi művészeti élet fókuszává vált. Televíziós stábok és újságírók tolongtak, az egész szituáció szokatlan, éppúgy, mint maga a kiállítás. A külsőségek magasra csapásától függetlenül az életmű lenyűgöző, személyes és megrázó. Talán ez indokolhatja a róla szóló beszámoló kicsit rendhagyó módját is. Abakanowicz munkáit a 70-es évektől ismerem, ez így persze túlzás, de az akkor indult magyar textilművészet megújulása nem volt érthető Abakanowicz nélkül. A lausanne-i bienmálékan való szereplései gyökeresen megváltoztatták a textil addigi értelmezését. Ez már akkor is nyilvánvaló volt mindenki számára, aki a textilművészet iránt kicsit is érdeklődött. Ennek az „ismerésnek” ugyanakkor súlyos ellentmondásai is vannak. Elsősorban az, hogy számomra Abakanowicz mint textiles jelent meg, és nem mint képzőművész. Ennek annyiban van jelentősége, hogy itthon kimutatható volt egy olyan folyamat, amelyet jobb híján a „textil szabadságharcának” neveztünk és az alkalmazott művészetből az autonóm képzőművészeti kifejezőeszközzé nemesülést értettük alatta. Erre tűnt példának Abakanowicz munkássága. Az elsődlegesen textilmunkáknak tekinthető Abakánok közül csak egyet-egyet láttam, a többit jobbára csak fotóról ismertem, majd a velencei biennálé szobrai is ezt a logikai sort támogatták: egy textilművész munkássága autonóm művészetté emelkedett. A műcsarnoki kiállítás után sokmindent másként látok. Abakanowicz körülbelül csak annyira textilművészből lett szobrász, mint mondjuk Christo. A világhírű „csomagoló művész”, aki hidakat, szigeteket burkol be fóliával, vászonnal vagy hegyen-völgyön keresztülrohanó -lágy anyagokból kerítést készít Kaliformában; soha neim volt textilművész, senki seftn tekintette annak, csupán azért, mert eszköztárában szerepelt a textil. Abafcanowicznak tálán egy hajszállal több köze van hozzá, de - maga az egész művészi indíttatás, alapállás más mint a textilművészetben. Nála sem több a textil, mint saját művészi szabadságának egy anyagi eszköze; Számára a: művész-textilművész konfliktus, vagy fejlődéstörténet egyszerűen nem létezett. . A másik fontos űj szempont amire a budapesti kiállítás döbbentett rá, hogy a kortárs textilművészetre sokkal nagyobb hatása volt, mint azt korábban feltételeztem. Ez alatt nem valáimi epigonizmus kialakulására kell gondolni, sokkal inkább munkásságának szellem-felszabadító erejére, erjesztő hatására. Mikor beléptem a kiállítóterembe, előzetes ismereteim többsége érvénytelenné vált. Szobrok, installációk fogadták: döbbenetes méretű fakorongok — mindent elsöprő harci gépezeteik —, s mögöttük az Álló jigurák néma serege. Nem a művek ismerete—némismerete okozta a meglepetést, hanem élő hatásuk. Drámaiak, szorongatok, felemelőek: egyfelől nagyon lengyelek, másrészt nagyon is egyetemesek. Abban a szerencsében volt részem, hogy mint az Írisz képzőművészeti televíziós műsor szerkesztője, riportot készíthettem Magdaléna Abakanowicz-csal. Ügy gondolom, művészetóneik jobb megértését segíti, ha a beszélgetés szövegét közöljük. * * 859
