Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Pálfalvi Lajos: A pálya emlékezete (Witold Gombrowicz: Lengyelországi emlékeim)
Lengyelország rövid, de annál jelentőségteljesebb korszakáról, a függetlenség két évtizedéről. Rengeteg személyes adalékot közöl a lengyel irodalom nagyjairól, Wit- kiewiczről és Bruno Schulzról. (Schulz jó barátja volt, Witkiewicz műveit nagyra tartotta, de idegenkedett tőle, feszültségekkel terhes, groteszk jelenetekkel kísért találkozásaik sokat árulnak el mindkettőjükről. Velük kapcsolatos személyes élményeinek átadásán kívül korrekt értékelést ad róluk és másokról is.) Megismerhetjük a harmincas évek lengyel irodalmi életét. Mint egy ősrobbanás előtt, egymás közelében vannak olyan különböző alkatú írók az említetteken kívül, mint Andrze- jewski vagy a Vanda Vasziljevszkaja néven is ismert Wanda Wasilewska (az ő alakja is rémlik valahol a háttérben); az olvasó pedig elmélkedhet, kiből mi lett. Emlékeztetőül: Schulzot néhány év múlva agyonlövi egy náci katona; Witkiewicz 1939 őszén a keleti seregek közeledtére öngyilkos lesz; Wasilewskát nemsokára a legnagyobb lengyel kommunistának titulálja Sztálin, mondván, hogy az írónő azért nem tér vissza a Szovjetunióból, mert sajnálja, hogy hazájából nem lett tizenhatodik köztársaság; Andrzejewski Lengyelországban marad és felmagasztaltatik, karrierje — legalábbis néhány évig — veszedelmes méreteket ölt; Gombrowicz pedig 1939-től Argentínában él (ki gondolta volna akkor még, hogy ez az egyetlen járható út?). Ezek az egymástól ennyire eltérő írók, eszmék, esztétikai hitvallások egymás mellett élnek, léteznek a háború előtti Varsó kávéházaiban és szalonjaiban. Ez a közeg fogadja be Gombrowiczot, ebben a légkörben lesz belőle író. Gorríbrowicz minden irányzatra nyitott, egy szempontja van, a minőség, aszerint ítél meg minden újdonságot. Igen aktívan vesz részt az irodalmi életben, küzdelmekben. Már azokban az években is komoly támadások érik, de egyik tábor mellett sem kötelezi el magát. Minden pózt, minden doktrínát hiteltelennek talál, sorra leplezi le a lengyelség kiüresedett formáit. 1939 nyarán világkörüli útra indul, a Chrobry óceánjáró díszvendége. A háború híre Argentínában találja. Jelentkezik önkéntesnek, de a sorozáson alkalmatlannak találják. A minden nézeteltérés ellenére is rendkívül bensőséges lengyel irodalmi életből, ahol már neve és tekintélye volt, teljesen ismeretlen világba kerül. Mindent élőről kell kezdenie. Súlyos anyagi gondokkal küszködik, környezete nem tekinti írónak. A Banco Polaccóban kap hivatalnoki állást, de ott sem becsülik valami sokra. Naplója tanúsítja, mennyit kellett küszködnie azért, hogy író maradhasson. Üjabb műveit az emigráció kezdetben értetlenséggel fogadja, a nemzeti mítoszok rombolását sérelmezik, őrült hazaárulónak tartják. Lengyelországban sem jobb a helyzete, művei csak 1957-től jelennek meg újra. Két évtizedet tölt Argentínában. Lassan-lassan beilleszkedik az ottani irodalmi életbe, műveit fordítani kezdik, a hatvanas években pedig megtörténik a csoda, nemcsak a lengyel irodalom élvonalába kerül vissza, hanem világhírű lesz. Nagyjából ez a Lengyelországi emlékeim, az önéletrajz életrajzi háttere. Gombrowicz 1904-ben született, a mű kezdete azonban ennél régebbi időkbe nyúlik vissza. Mesél a családi legendákról is. Anyja szandomiri földbirtokos lánya, apai nagyapja litvániai birtokát 1863-ban elkobozták az oroszok. Onufry Gombrowicz a Királyságba települt, maradék pénzén vett egy falut, aztán még egyet, Ma- loszycét, ott született az író. A mű nézőpontjában sajátos kettősség figyelhető meg. Időben és térben olyan messzire került Lengyelországtól és Európától, hogy az elbeszélt eseményeknek részese is, de kívülálló is egyben. A műben Európába utazó argentin barátai megfigyelései is szerepelnek, ettől még árnyaltabb lesz a kép. A megírás ideje, a kettős nézőpont okozza, hogy a kibontakozás képét a katasztrófa előérzete árnyékolja be. Mintha a mű újjá akarná teremteni mindazt, ami 1939 szeptemberében örökre elveszett. Akárcsak Mickiewicz Pan Tadeuszában, minden részlet az elsüllyedt világból különösen értékes. E műfaját és világképét tekintve is hihetetlenül összetett mű tragikuma ebben a távlatban rejlik. A visszaemlékezéseket egy európai utazás zárja. A harmincas évek végén járunk, a feszültség már elviselhetetlen. Rómából Velencén át hazafelé tart, mikor Bécsbe ér, „Heil Hitler” kiáltások hallatszanak a vonat mellett. Az őrjöngő város 935
