Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - 150 éve született Ilia Csavcsavadze - Ilia Csavcsavadze: Az utazó feljegyzései (Vladikavkaztól Tifliszig) (Manana Szaladze fordítása)

magamtól és elhallgattam. Éreztem, hogy ez a kérdés megszakította előbbi gondolataim színes sorjázását.

— Valóban, mit tegyek akkor? — kérdeztem magamtól hangosan.

— Igya meg a teáját —, válaszolta az állomás őre, aki közben 'behozta a szamovárt és az asztalra tette.

— Teát?

— Nem ezért parancsolta a szamovárt? — válaszolt az ostoba őr értetlenül és kiment. Pár percre rá kinyílt az ajtó és egy orosz tiszt dugta be a fejét. Az arckifejezósén látszott, hogy nagyon jó viszonyban van a borral meg a vodkával. Ránézésre körülbelül úgy harmincöt éves lehetett, és az is látszott rajta, hogy nem utazó.

— Engedje meg, hogy bemutatkozzam — kezdte oroszul. — Hadnagy vagyok, itt, Larsziban állomásozom a századommal.

— Nagyon örvendek —, válaszoltam, felkeltem és kezet fogtam vele.

— Honnan jön?

— Pétervárról.

— Nagyon szép. Ezen a kihalt és elhagyatott helyen egyetlen örömöm, hogy a művelt országból jövő emberekkel találkozom néhanapján. Értelmes ember köteles az Isten meg az ember előtt művelt emberekkel tartani a kapcsolatot és a velük való beszégetésben felfrissíteni az agyát. Nagyon örvendek! Hiszen a beszélgetés a szellem forrása.

Ezzel még egyszer idenyújtotta kezét, és én másodszor is kezet fogtam vele.

— Kihez van szerencsém? — kérdezte ezek után..

— Egy örmény kereskedő boltosa vagyok.

— Boltosa? — húzta fel megvetően szája csücskét a tiszt.

— Igen, uram!

Ahogy ezt meghallotta új ismerősöm, azonnal fensőbbséges kifejezést erőltetett arcára, vállait felhúzta és eddig udvarias hangja is megváltozott.

— Mit mondott, honnan is j-j-jön? — kérdezte gúnnyal kevert csodálkozással.

— Pétervárról.

— Hm — nevette el magát irigykedve a tiszt —, Pétervárról. Nagy szerencséje lehet, hogy ilyenben volt része. Pétervár! Nagyon szép város — — mondta és gátlástalanul elterpeszkedett a széken: — Pétervár! Ó, ó, nagy város Pétervár!... Széles város!.. . Semmi köze a ti taknyos városaitokhoz. Nem röhej, hogy a maguk fővárosát is városnak nevezik, amikor az ember köpése a város egyik végéről a másik végére esik. Pétervár pedig más... Szóval látta Pétervárt? Oroszország szíve az a város. Igaz, mai napig az egész Oroszország abban a tévhitben élt, hogy Oroszország szíve Moszkva, de nekem sikerült megszabadítanom az orosz népet ettől a téves és esztelen gondolattól; én író vagyok, kérem szépen. Ügy tessék tekinteni rám, mint egy íróra. Én állapítottam meg, hogy Pétervár az egész Oroszország szíve. Ugye látta az Izler-ligetet?

Hallgattam ezt a tisztet és azt gondoltam, hogy biztosan megőrült, de a beszédén kívül az őrültség más jeleit nem lehetett észrevenni rajta.

— Szóval látta-e az Izler-ligetet? — ismételte meg a kérdését.

— Miből állapította meg, hogy Pétervár Oroszország szíve? — kérdeztem én vissza, és nem válaszoltam kérdésére.

— Először arra válaszoljon: látta-e az Izler-ligetet? Maguk helybeliek

922