Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Czakó Gábor: Egy tucat a 77 magyar rémmeséből (próza)

A CSALAFINTA CENTER

Amik or a leghosszabb a délutáni var őf én y és legrövidebb a langy éjszaka és a fülemile csak csattog, csak csattog, mert boldog, hogy minden lény szabad, minálunk pedig még szabadabb, no éppen ezen a napon adták el Abszti- nens Lajos centert. Nem egyedül, hanem párban mint a csirkét, Bizonyos Jóska kapussal. Nem igazán adták, inkább cserélték Valamely Elemér balszélsőért és háromezer darab műanyag szákért.

Miközben az intéző Nyíregyházára fuvarozta a veivőhöz, Lajos kiolvasta a vitát az Élet és Irodalomban arról, hogy „áru é a kultúra?” Fiatal kora ellenére megértette: okos ember azzal seftel, ami nincsen neki. Mit adhatna ő azért — hogy ha már el kell hagynia a fővárost — ne Nyíregyházára, hanem Szombathelyre kerüljön, mivelhogy ott élt papája, mamája, babája? A nincsen köre végtelennek látszott, hiszen nem volt egyebe csak az áldott két jobblába, meg a keserves sportszíve.

Tanakodott Lajcsi magában, tanakodott egy hétig, kettőig. A harmadikon rájött a megoldásra: az Árva Szamárban berúgott mint la tök. Másnap az Ezüst Tökben szopta le magát a sárga földig, harmadnap a Sárga Földben ázott el úgy mint az árva szamár. Beszélhetett vele edző, elnök, ő ment a Kefekötőbe. Mit volt mit tenni, mint áldomást inni a Vörös Gödényben a szombathelyi intézővel, aki a talicskára tett Lajcsiért megreszkírozott egy rund ke vertet.

Lajcsi azóta színjózanon kergeti a labdát Szombathelyen, papája, mamája, babája örömére, s kergetni is fogja, amíg el nem adják, vagy utol nem éri.

913