Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Darabos Pál: Karnevál és apokalipszis (Hamvas Béla regénye és tanulmányai) (tanulmány)
DARABOS PAL Karnevál és apokalipszis HAMVAS BÉLA REGÉNYE ÉS TANULMÁNYAI 1. Keletkezése (1948—1951) után 35 évvel jelent meg Hamvas Béla nagyregénye, a Karnevál. Harmincöt év nagy idő, több mint egy emberöltő. A Karneválnak tehát bőségesen volt ideje ahhoz, hogy tetszhalottból ténylegesen holt művé váljék, és hogy sorsa után pontot se kelljen tenni. Ám az a tény, hogy meg nem jelenten is csorba nélkül élte át a legkülönfélébb irodalmi konjunktúrákat, arra mutat, hogy a mindent elkoptaitó idő hatalmának ellenálló kvalitásokkal rendelkezik. Már maga a túlélés módja is meggondolásra késztet. Hamvas Bélának mindig voltak barátai, hívei és tanítványai, akik akkor is körülvették, amikor publikálásra semmi reménye sem volt, vagy pedig a kínálkozó lehetőség módjával nem érthetett egyet. Ezért soha nem vonult sem ellenzékbe, sem belső emigrációba, és nem dolgozott sem íróasztala fiókjának, sem a „jövőnek”: műveit bár kisszámú, de gondolataira mindig éhes olvasók csapata várta. Meg nem jelent műveiről akkoriban legendák is keringtek, de igazságuk még a legendáknál is izgalmasabb volt azok számára, akik ezeket olvashatták. Ezek közé az írások közé tartozott a Karnevál is, érett írói korszakának legterjedelmesebb és legkiérleltebb műve. ötvenegy évesen kezdett megfogalmazásához, és ötvennégy évesen fejezte be. Megírásakor tehát már birtokában volt minden lényeges élettapasztalatnak, és mindannak a tudásnak, ami lankadatlan és célratörő szellemi munkával megszerezhető. A vállalkozás megkezdésére sem véletlenül került éppen ekkor sor. Az 1948-as. év életében válságos évet jelent. A Fővárosi Könyvtárban 1927 óta betöltött állásából ebben az évben B-lista alapján elküldték és névleges illetménnyel, kettőszáz és valahány forinttal nyugdíjazták mindazoknak az irodalmi és művészeti vitáknak eredményeképpen, amelyeket elsősorban Lukács Györggyel és körével folytatott 1945 és 1948 között. A nyugdíjazásából adódó és lélegzetvételt biztosító rövid periódust ekkor arra használta fel, hogy önvizsgálatot, mintegy „életgyónást” végezzen, felmérje addigi életét, és megjelölje maga számára a további teendőket. 1948-ig megjelent tíz kötet önálló műve, tanulmány- és esszékötete és összeállítása, ezenfelül pedig újságírói tevékenységét most nem is számítva közel 350 tanulmányt, esszét, kritikát tett közzé több mint húsz különböző folyóiratban; mindazonáltal említett munkái eddig írt életnv vének csak egyik, talán kisebb felét tették ki, mert másik felét már akkor is ki nem adott, meg nem jelent kéziratos művei képezték. Ezek a meg nem jelent regények, elbeszélések, esszék és tanulmányok a húszas, harmincas és a negyvenes évek első felének írásai voltak, és 1944—1945 telén, Buda ostroma során bombatámadás áldozatává lettek szerzőjük minden földi ingó „vagyonával” egyetemben. Ezt a pusztítást akkor csak néhány, a véletlen folytán barátainál, ismerőseinél maradt műve élte tói, melyek egy része halála (1968) után került elő. E személyes és egyben kollektív megrázkódtatás után joggal kellett tehát önvizsgálatot tartania. 884
