Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - Dúl Antal: Hamvas Béla - és "az a bizonyos esszé" (tanulmány)

„Az egyetlen mű az emberi lény.”38 A cél, mint Sterne mondja, Yorick koponyája, amit az ember életében életével kifarag, és halálával odaátra magával visz. A műalkotás értelme pedig csupán annyi, „hogy mialatt az ember dolgozik rajta, az emberre visszahat és tisztít és ébreszt és világít.”39

A művészet képes rá, hogy a szellemet az életbe visszavezesse, és az életet át- szellemítse. Hamvas Béla számára a művészi forma a kinyilatkoztatáshoz méltó nyelvszínvonalra, a gondolat hőfokának megfelelő „elementáris nyelvkitörésre” ad alkalmat. A művészet az élet poétizálást teszi lehetővé, de ennek a poézisnek szabálya nem az esztétikai tankönyvekben, hanem az Evangéliumban és Orpheusnál, a kabalában és a Védákban található meg.

Az alchimia az ember életét (sors) kísérletnek tekinti. Az imagináció — az életképzelet próbájának. Sikerül-e a „sárból aranyat olvasztani”, a mulandóból maradandót építeni. Hamvas Bélának a nagy experimentumhoz, a realizációhoz választott műfaja: az esszé (ami szószerint is annyit jelent: kísérlet). Minden írása, napló- töredékeit és regényeit is beleértve, esszé-szerű. Az esszét egy kései tanulmányában a tizedik múzsának nevezi. Mint írja: „A tizedik múzsa ismertetőjele a teória-termékenység. Ebben különbözik a filozófiától. Kant ötszáz lapon egyetlen elméletet dolgoz ki, a tizedik múzsa ugyanilyen terjedelemben legalább ötvenet, ha úgy tetszik aforisztikusan, és az egyik huszonöt ebből ellentmond a másik huszonötnek. Nem baj. Úgyis mind a kettő igaz, és azon kívül még ötven. Épp olyan kevéssé törődik a tudományos szankcióval, mint egy rondo.”'"0

Az esszé sem nem irodalom, sem nem filozófia. A művészet szabadsága és en- thuziazmusa a bölcselet gondolati fegyelmével ötvözve. Nem rendszer, hanem az eszmék, képek, gondolatok túláradó gazdagsága. Műfaj, amelynek a bölcseletben kivételes privilégiuma, hogy „fel van mentve a bizonyítás kényszere alól.”41 Logikája művészi logika, a gondolkodás és a képzelet egysége, amelyre azonban Hamvas Béla esetében nem a nyugat-európai művészet, hanem Pitagórasz logikája a legközelebbi példa. Ismét csak Orpheus, a tao, a kabala, az evangéliumok. Hamvas esszéit intenzív személyesség hatja át. Azon az egyetlenen kívül, ami nélkül viszont személyesség egyáltalán nincs, nem köti semmilyen konzekvencia, sem saját korábbi véleménye, sem mesterei tanítása. Mindig kész az egészet elölről kezdeni és újra fogalmazni, a gondolatat a fonákjáról is megérezni, a provizóriumokat érvényteleníteni. Igazsága teljes fenntartása mellett ilyen kritikának vetette alá Nietzschét, aki a múlt században az ember számára birtokba vehető tudásban mindenkinél mélyebbre hatolt le, de a legutolsq lépés előtt megtorpant. Ugyanilyen kritikát gyakorol ·— bizonyos értelemben — Guénon és az egész európai tradicionalizmus fölött, akiken a korhoz, a pillanathoz való hűséget, és a teóriába zárkózást kéri számon.

Hamvas Béla hűségét Európához az alkotás művészi igényében tartotta fenn. írásai szenvedélyesek, de nem patetikusak. Mindig kapható a humorra, vallja, hogy az emberi egzisztencia komolyságának legjobb fokmérője a humorral szemben felvett magatartása. Amint a Karneválban írja, humor nélkül meg kell őrülni. A teljességre nyitott tudat az életet, fogyatékosságaival, kisszerűségével, korlátáival józanul hogyan is viselhetné el másként! A múzsái lét értelme azonban a művészi attitűdnél mélyebb tartalmat fed. „Az authentikus logosz a kinyilatkoztatás.”42 írásainak alapkövetelménye, hogy az igazban a szépet, és a szépben az igazságot áttetszővé tegye. Nincs érvénye és legalitása külön filozófiának, külön költészetnek. A határ a művész, a gondolkodó, a tudós között elmosódik. A logika, amely egyszersmind nem esztétikus, és az esztétika, amely ugyanakkor nem etikus, és mindhárom, ha nincs az egy-re hangolva, nem „Sophia” (centrális bölcsesség), és így a valóság megismerésére alkalmatlan.

Hamvas Bélát az életmű ismerői ma már joggaal állítják a hazai bölcselet és irodalom klasszikusainak sorába. Az oeuvre, amely ezideig a nyilvánosság számára csak töredékeiben hozzáférhető, és amelyről épp ezért rangjához méltó átfogó értékelés még nem készült, szellemi nagykorúságunknak olyan állomása, amelyet kikerülni többé nem lehet. Megtörtént. A többi a mi dolgunk.

882