Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT CSÁTH GÉZA - Lőrinczy Huba: A Homokember és Andersen bácsi (tanulmány)

tatott egyetlen operája, a Hoffmann meséi csakúgy, mint Delibes 1870-es és Csa kovszkij 1892-tes keltezésű balettje, a Coppélia, illetve A diótörő. (Szempontunkba joggal kelt figyelmet, hogy az előbbi két mű részleteiben vagy egészében A hc mokember c. elbeszélésre támaszkodik.) S a századelő embere, tudósa és művés; is magára ismert a Hoffmann tartotta tükörben. Egy évtizeddel a Szombat este novella után Sigmund Freud (!) tanulmányt szentelt a berlini romantika nagysí gának, s épp a Der Sandmann elemzése adja az okfejtés centrumát. Hoffmannt < művét egyszerre minősíti az esszé címe: Dos Unheimliche,'M A szecesszió irodaim kivált bőven merített a berlini mester inspirációjából. Hoffmann számára — jel: ezt egyebek közt Krespel tanácsos c. elbeszélése is — alapvető, már-már monomé niává kövesült ellentét feszült alkotás és hétköznapi élet, művész és polgár közöt Joggal érezte a maga felfogásával rokonnak e kollízió ábrázolását a századfordu ló. A fiatal Thomas Mann oly novellái, mint a Tristan és a Tonio Kroger egyértel műén igazolják a hoffmanni ösztönzést, az ugyancsak korai, játékos fantasztikum ba átcsapó történet, A ruhásszekrény pedig ekként gondolkodtatja a főhőst: „Ke gyed olyan, mint egy lidérc, mint Hoffmann valamelyik figurája, nagyságos asz szonyom.”25 A példákat szaporíthatnék.

Kedves volt E. T. A. Hoffmann alakja és művészete a magyar szecesszió kép viselőinek is.2,5 Főként az alkoholizmusba hulló ködlovagot, Cholnoky Viktort szók ták a berlini mester követőjeként emlegetni, bár ő maga inkább Jókait és Sha kespeare-t tartotta példaképének.27 Tény, hogy ifjan papírra vetette a Nussknack er und Mausekönig (A diótörő) „... veszprémi környezetbe helyezett mását, ijesztő történet kerekedett belőle.. .”28 Az európai irodalom története és Ráb; György kutatásai egybehangzóan tanúsítják: fontos volt Babits számára is Hoff mann öröksége,29 s A vörös postakocsi egynémely, önvallomásos részletei szerin Krúdy sem maradit mentes ettől a befolyástól.30 Bőven akad még teendő, ha a sz' zadforduló irodalmát, szerzőinek eszmevilágát és módszereit formáló hatásokat maguk komplexitásában ismerni akarjuk.

Mindenestre úgy tetszik: mostantól Csáth Gézát is a hoffmanni művészet létvízíó ismerőjeként és inspiráltjaként kell számon tartanunk. Kosztolányi az első, ki — tagadva bár a közvetlen ösztönzés lehetőségét — finom érzékké’ pintotta ki kettejük hasonlóságát. (Csáth) „Gyönyörűen rajzolt, festett, hege zongorázott, zenét szerzett, akárcsak lelki rokona, akit nem ismert, E. T. A. mann” — írta volt 1919-ben.31 A későbbi kutató, Dér Zoltán — ki tudná, bizonyítékok alapján? — már egyértelmű állításba fordítja át a tagadást. S Csáth „Joggal vallhatta ... magát E. T. A. Hoffmann utódjának, nemcsak ziájuk közös járása okán, de sokoldalúsága miatt is.”32 Kenyeres Zoltán ú tén kapcsolatot lát kettejük közt, bár óvatosabban koncipiál: „Bizarr, külön táziájának még közvetlen elődje és közeli rokona E T. A. Hoffmann és Edgí — mondja.33 S roppant fontos e három megjegyzés a lényegre irányítja műnket - I

Mélyre szívódott bizonnyal Csáth világképében és novelláiban a Hoffman inspiráció; beépült, vegyült, észrevehetetlen alkotóelemmé vált. Könnyű fölte mégis: a magát univerzális tehetségnek tudó, a lélek démonaival, az irraci ösztönökkel hadakozó szerző csakugyan rokonának, előképének érezhette a re lika polihisztorát, megannyi kísérteties történet íróját Annál inkább tételezh ezt, mert az élmény, a látens ösztönzés hirtelenül a felszínre tör, jól láthatóvá, rülhatárolhatóvá lesz egy novellában: a Szombat esté ben. A hatás, a kétségteu összefüggés igazolására közvetett és közvetlen bizonyítékokkal egyaránt rendelkezünk, bizton állíthatjuk hát: a szabadkai író miniatűrjében Hoffmann Homokem bere reinkarnálódott.

Muzsikusként, zenekritikusként mind Offenbach operáját, mind Delibes balettjét ismernie kellett Csáth Gézának; az Éjszakai esztetizálás c kötet tanúsítja is ezt. S — árulkodó jel! — épp a Coppélia melódia^ilágának és reprízének lelkesült méltatása közben kérte számon a valódi, szélsőséges érzések közt hányódó gyermekkor ábrázolását Humperdinck dalművétől, a Jancsi és Juliskától.34 Márpedig szerfölött bajosan hihetnék, hogy a kitűnően felkészült zeneknitikus ne hal-»