Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 8. szám - Sík Csaba: A befejezetlen befejezése (Gulyás Gyula portréi elé)

megtalálván természetes helyüket köztük. A valóság illúzióját a pop az illúzió illúziójával helyettesítette; őszinteségi rohamában a hirdetés művelete művészi átirataként jellemezte önmagát, valóban annak, ami. A világ amerikanizálódásáért Hollywoodnál is többet tett.

Gulyást is, mint egész nemzedékét itthon és külföldön a félreértés bizonyságaként a lázadás példájaként kísértette meg a pop, őt szerencséjére megkésve, már a koncept art virágzása idején, amely a Petőfi Irodalmi Múzeumban Vilt Tiborral rendezett kiállításán akkor időszerű gondolatkapcsolást eredményezett. Gulyás a neki jutott teremben bazaltkockákat helyezett el, magányosan és csoportba rendezve; az egyiken felírás: „magyar gyártmányú utcakő”, a másikról árcédula lóg; két kockát élükkel azonos hosszúságú síndarab köt össze, választ el, tetszés szerint; néhány kő keresztalakú fakeretben, Emlékmű a címe, a tengelyek találkozási pontján olvasható a megrendítő dátum: 1823—1849. Útbaigazítás nélkül is megértem, a „szituációba helyezett utcakövek” arra a kérdésre akarnak felelni, mi történik egy tárggyal, ha természetétől idegen, megszokott környezetétől eltérő közegbe kerül? Többféle válasz lehetséges, sok felszínes és kevés mély, hiszen csodának kell történnie, hogy az ötletből példázat legyen. A tortát, ahelyett, hogy megennék, valakinek a képébe vágják: korunk-^művészeiében az átlényegülés legtöbbször a filmburleszk sémája szerint zajlik le. Ha szegénységi bizonyítványt kellene kiállítanom az úgynevezett modem művészet utolsó harminc évéről, első érvként az ötlet rémuralmát említeném, s csak aztán a műkereskedelemmel és a félhülye gyűjtőkkel folytatott üzletszerű kéjelgést, inert a képzőművészetet és az irodalmat a frappáns ötlet utáni hajsza intellektuálisan együgyűvé, formailag igénytelenné tette, nem a dada világdúló fantáziájához, de egy közepesen szellemes vicclaphoz mérten is. A képek, szobrok, regények többsége napjainkban inkább szórakoztatóipari termék, mint művészi alkotás.

Gulyás munkái közül a négy bazaltkő és a polírozott fémkocka együttese tetszett leginkább, a krómozott felületen visszatükröződött a kövek formája, durva, szemcsés anyaga, megpuhulva, ellágyulva, sejtelmesen lebegve, mint Alice csodaországában a tovatűnt macska mosolya. Az anyag megtagadta természetét, de hű is maradt hozzá; önmagát elárulva megőrizni csak szuverén művészi forma képes, a mindig egy sínen futó ötlet soha. A szobrászt rabul ejtette a négyszög, mint Bráncusit a tojás, de még nem tud róla — az öntudatlan keresés izgalmasabbnak tetszett annál, amit megtalálni vélt. (Sejtettem, nincs könnyű dolga, hiszen nemcsak önmagával kell megküzdenie, hanem a kritikával is. A jóindulatúval természetesen, mert a közönyös, az eleve elutasító voltaképpen ártalmatlan. A mindig új slágert fütyülő barátok az igazán veszélyesek, akik az éppen divatost vélik kizárólag üdvözítőnek, a jelentőség mércéjének, mit sem törődve a művész tehetségének természetével, mániájával, amely keresné a maga útját. Ha hagynák. Számba vette-e valaki, hány félresiklásért, megtorpanásért felelősek az op, a pop, a conceptual, transzavantgarde s a többi art villámgyorsan köpönyeget váltó prófétái? Kevés középkorú s fiatal művészt ismerek, aki a megtalált feladatot minden oldalról körüljárná, innenről is; túlról is szemügyre venné, kidolgozva a benne rejlő összes lehetőséget, hogy éles vonalakkal rajzolja ki egyéniségét, azaz; megvalósítsa önmagát. Sokan esnek áldozatul a lépéstartás fennen és sugdosva egyaránt hirdetett követelményének, a személyiségüket folyton megtagadó váltások következtében sosem lesz életművük, csupán más és más felírást viselő skatulyagyűjtemény marad utánuk. Fejlődésük nem öntörvényű, hanem külső hatások diktálta erre-arra ugrándozás.)

A popot Elvis Presley, Marylin Monroe, Jacky Kennedy-Onassis érdekelte, az amerikai társadalomnak a legújabb típusú Cadillac rangjával vetekedő, szimbolikus reklámfigurái. Warhol az ő fotóikat éppúgy ready made-képként használta, mint a leveskonzerv-reklámot, nem a személyt választotta tárgyául, hanem a tömegkommunikáció teremtette image-t; a sikernek, vagyonnak a tömegben kialakított eszményképét.

Itt kapcsolódik a pophoz folytatása, egyesek szerint második nemzedéke, vagy

788