Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Sík Csaba: A befejezetlen befejezése (Gulyás Gyula portréi elé)
SÍK CSABA A befejezetlen befejezése GULYAS GYULA PORTRÉI ELÉ A Louvre alagsorában, a falba vájt fülke félhomályában derengő Ozírisz szobor rettegéssel töltötte el Gemét-t, mert arra kényszerítette, menüLjöm alá az egyiptomi múlt évezredeibe, ahol Izisz férjével nem műtárgyként, hanem eleven istenként kell találkoznia. Giacometti munkái láttán is hasonló, csak a félelemmel mérhető érzés fogta el, a drótvázra vékony rétegben, apró csomókban felrakott gipsszel megidézett figurák az emberein túli bűvöletével töltötték el, úgy érezte, az egyszerre hasonlítbatatlan és hasonló lényeg az embert önmaga helyett a saját képére és hasonlatosságára teremtett eszményhez, példaképéhez közelíti, amelyre kifejezőbb szót az isteninél nem talált. Az igazi művészetben mindig jelen van valami élményeinkkel nem igazolható, amelynek bizonyítását csak a műben leljük meg, a tapasztalatban nem. Ezt az „istent” míg élt, míg ember volt, jól ismertem. Láttam mosolyogni; dü- höngeni, orrtöve felett ilyenkor hosszú és mély ráncba gyúródott a bőr, szeme rés- nyire szűkült, pillantása szúrt; láttam szenvedni is, a halála előtti hónapokban feszesen az arc- és agykoponya csontjaira simult a bőr, minden iszobrászi anyagnál tökéletesebben mintázva meg a formákat, a domborulatok és homorulatok ívei alkotta szerkezetet. Olyan halál jutott neki, ;amely szép fejének plasztikáját törékenyen finommá és nemessé egyszerűsítette, csak tekintete lett keményebb, a halál arca, még ha nem roncsol is keze, rettenetes lehet. Fájdalmai közepette is állandó volt ajka körűi a kiismerhetetlen mosoly, Ozíniszé, akinek túl a végen is folytatódott az útja, mindörökre példát adván a nyomába szegődő bátraknak és igazaknak. Az embert Kassák Lajosnak hívták, most mi a neve, nem tudom. Ahogy a múzeumban színes fények világította cellájában az egyiptomi .isten — mint Génét írta Giacomettire emlékező jegyzeteiben, művészete titkát kutató töprengéseiben — „kemény tekintete” nem ijesztett, a műterem közepén álló iszöbrászállvány- ra helyezett, Kassákra 'emlékeztető kőfejé sem félemlít meg. Pedig az életen, életeken túlról tekint vissza rám, az idők mélyéből, ahol még csak formálódnak a jelenségek és történések, az életünk keretét alkotó, sorsunkat alakító dolgok, jók és rosszak egyaránt. A sokat tapasztalt csavargó pillantása ez, laki megismerte mindazt, ami dent /van, ám a fenti sem titok már előtte. Nem arra a vándorra gondolok, aki Gödrösssel, a faszobrásszal, majd Szittya Emillel járta Bécs 'és Párizs közt az országutat, hanem Gilgamesre, aki távoli földeket és tengereket beutazva megtalálta, majd elvesztette az örök élet füvét, ezért emberként meg kellett halnia, csak istenként élhetett tovább. Tudom, iazért ilyen a szobor pillantása, mert Gulyás a szembogarat nem domborúra, hanem homorúra faragta, üregnek, lyuknak; Kassákot ábrázolja ugyan, mégsem a földi Kassák alakmása csupán: a hasonlóság meghaladván a realista igényt, valóban laz 'emberfelettihez közelít, ez a szerepváltás rémítette Genét-t Giacometti szobrai előtt. Minden földi esetlegességtől megtiszult emléke a modellnek, az élők ráismerhetnek, de magukat csak a holtak ismerik fel benne. Az arcmás egyik eleme a tökéletes egyezés a modellel, ezek a pozitív és negatív formák azok a domborulatok és homorulatok, amelyek Kassák arcának, koponyájának karakterét megadták, össze téveszthete ti enné tették, pontosak az arányok, azonos a mérték, a méret azonban a valódinál kisebb, talán ezért fedezzük fel rea782
