Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Pálfy Miklós: Hozzászólás a szarvasi-nagyszentmiklósi írás megfejtési kísérleteihez
b) a kétszavas poncolt felirat ugyanis csak olyan ivóedényéken szerepel, amelyekből szeszes, vagy erjesztett italt ihattak: két csészén, két kelyhen s az ivókürtön (a poharak, űrtartalmuknál fogva, inkább vizivásra szolgálhattak). c) A páros ivóedényeknek (csésze, kehely, pohár) csak az egyikén van karcolt felirat, nem feltűnő módon. d) A poncolt, több szavas feliratról feltételezhető, hogy szavai grammatikailag összefüggnek; a )1>3 ■ aO30>3 és a J/J Jelszavakban pedig azonos tövet gyaníthatunk. Még ha fenntartásaink vannak is a poncolt feliratok Vékony Gábor javasolta magyar olvasataival szemben a hangtani nehézségek és grammatikai bizonytalanságok miatt, az kétségtelen, hogy a feliratok egyik-másik szavának a töve Vékony jó betűazonosítási javaslata alapján magyar szótő is lehet. Véleményem szerint azonban, ha egy késő avarkori ismeretlen nyelvű szövegben olyan szavakra bukkanunk, amelyek ma magyar szavak, akkor ez nem azt kell, hogy jelentse elsősorban, hogy ez a bizonyos ismeretlen nyelv a magyarral azonos, hanem „csak” annyit, hogy a kérdéses és ráadásul ismeretlen eredetű magyar szavak esetleg éppen ebből a még nem azonosított, a kései avarkor valamelyik etnikuma által beszélt nyelvből valók.9 Ezt még akkor is megkockáztatjuk, ha nem hiszünk föltétlenül azoknak a szakembereknek, akik szerint a kései avarkor népei nem is csekély számban érték meg a magyarok betelepedését. 3. Melyek a nagyszentmiklósi kincs rovásírásos feliratainak a Vékony Gábor olvasata szerinti magyar szavai? A vizeskorsó fenekére karcolt ^ $víz és a kumiszos korsó fenekén látható/ÍO „savugh” = savó finnugor eredetű szavak azt bizonyítják, hogy számolni lehet bizonyos magyar nyelvi jelenléttel a Kárpát-medencében a honfoglalás előtti időből. A többi három szó, illetve szótő a következő: űr-, üd- és (y)z(a)d~. Az utóbbi azonosítása nehézkes a nem jelölt magánhangzók miatt, igazából csak az űr- és üd— tőről állíthatjuk, hogy azonosítható két mai magyar tővel. Ezek pedig ismeretlen eredetű tövek. Ha feltételezhetjük egy késő avarkori szubsztrátum meglétét a magyar szókészletben, akkor ennek az elemeit, vagy nyomait egyrészt török (bolgár-török) eredetű szavaink között kell keresnünk, mivel az onogurok a kései avarkor egyik etnikumát alkották.10 Tomka Péter említi még 1971-ben megjelent tanulmányában11, hogy a késő avarkori sírmellékletek leírásakor meglepően sok bolgár-török eredetű szót használunk: a sírban apró, kék, sárga gyöngyök; gyűrűk, csatok, orsók vannak. A halott mellé gyakran helyezték munkaeszközeit: csákányt, baltát, sarlót. Másrészt nyilvánvaló, hogy kereshetjük az említett szubsztrátum nyomait ismeretlen eredetű szavaink egy részében is, gyakran a fentihez hasonló izotópiák, vagy fogalmi, jelentéstani, esetleg egyéb, például hangtani fogódzók segítségével. Ismeretlen eredetű szavak néha egész fogalmi kört alkotnak, például a testi, vagy szellemi fogyatékosságot kifejező mellékneveink zöme ismeretlen eredetű: beteg, béna, buta, vak, süket ostoba, csúf, stb. Az ismeretlen eredetű szavak másképpen is alkothatnak részrendszert: a melléknevekből alkotható antonima-párok jelentős részében ismeretlen eredetű melléknév áll szemben finnugor eredetűvel; például híg, rövid, kövér, nehéz, hideg, víg, gyors (ismeretlen) / / sűrű, hosszú, sovány, köny- nyű, meleg, szomorú, lassú (finnugor eredetű melléknevek) — viszonylag kevés az egyaránt finnugor, vagy egyaránt ismeretlen eredetű melléknevekből alkotható an- tonima-pár. A fentebb említett ür- és üd- szótő is beleillik egy kis részrendszerbe. Látszólag semmitmondó dolog, hogy a „fonetikai képletük” azonos, hisz egy magánhangzó igazán nem sok. Valamivel többet jelent a magánhangzójuk azonossága, de igazán akkor érezzük összetartozónak őket, ha figyelembe vesszük azt is, hogy ez a 780
