Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Székely Ákos: nagy pál: journal in-time (1974-1984) (kritika)

megvalósítás (,,az ige testté lett”) megismétlés, megörökítés, eltüntetés, tiltakozás, ördögűzés (exerciser) mindenkori gesztusa. A tenyér rajzolata önmagában is írás, szöveg, szoros korrelációban labirintussal, várostérképpel; a kötet egyik korábbi labirintusa ujjlenyomatokkal indította befelé az utat, mintegy kitapogatva tér és idő falait, az álom tájait, a lélek húrjait, most a várostérkép újra megjelenik egy tenyéren, máshol szövegszerűen is megfogalmazódik: cité sans suite sans citoyens mur.

Nyilván nem a korábbi munkák „felmelegítéséről”, „átmázolásáról” van szó. A mű nem lezárt, véglegesített forma, hanem saját megvalósulásának folyamata (elaborátum-eíaboriníus), megvalósulásában a lehetséges változatok foglalata. Örökös átmenetisége szériákban kapja meg igazi mozgásterét, de éppen mert egyik sem csak egyszeri, egyedi darab, nem egy személyiséghez kötött (személyiség? „fiktív keret” — Szentkuthy) élménybeszámoló, mutatványos bódé, a továbbiakban maga is újabb művek „vendégszövegévé” válhat: megdézsmálható, kiemelhető környezetéből, megdolgozható, újraformálható, közösen is előállítható (déli fekvésű házban).

Nem magyarázható egyszerűen csak „műhelymunkával”, hogy például Bujdosó Alpár beépíti Piapp Tibor könyveimét!!) Vendéglövegek c. plakátjába, Papp Tibor Nagy Pál zolderdó-jának egyik legfontosabb vizuális elemét fordítja át (szóbálvány a vers), sőt, az átvételt szinte hangsúlyozva, ezeket mindketten centrális tényezőként szerepeltetik lapjaikon (a példák oda-vissza szaporíthatok).

Nagy Pál könyvénél maradva: tipográfiai tudatosságán túl az egyes munkák ciklushatárokat sem tisztelő, valahogy mégis organikus vándoiilása-átalakulása is eredményezi, hogy a borítótól az utolsó fotóig egyetlen egésznek érezzük; corpus, amelynek különös, csák rá jellemző vérkeringése van, valóban „lírai tárgy” (Szká- rosi), „szuperjei”, a jelentés legnagyobb egysége. Ahogy Kassák a Tisztaság könyvében már 1926-ban elvárta: „egy különböző anyagokból összeszerkesztett tárgy”, „aktív élettárs”. Lehet, hogy mire (a technika jóvoltából) szépséges idomait kiismerjük, (a technika jóvoltából) érdektelenné is válik számunkra — hűtlenek leszünk hozzá? A journal in-time a legtöbbet nyújtja, amit egy könyvtől megtudhatunk, tendenciádban mégis hűtlenségre ösztönöz: két világ határán áll. Nagy Pál is megfogalmazza legutóbb előadásában (Látómezők): „Az irodalmi jellegű audio-vizuális kommunikáció megjelenése vajon annak a művelődéstörténeti korszaknak a végét vetíti elénk, melyet a könyv jelképez, vagy már annak a szakasznak a kezdetét, melynek a mikroprocesszorok lesznek hordozói?”

704