Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - László Gyula: Elfelejtett értékeink, Huszár Imre művészete

térbe, ,a kompozíció mégsem lép le a talapzatról, ezt nyilván az ágaskodó ló visz- szatekintő feje biztosítja, az húzza vissza a talapzatra a toporzékoló fiatal lovat. Ezt a mozdulatot még aláhúzza, hogy a másik ló kissé meghőköl, feltartott fejének nyakíve hátrafelé hajlik. Bár Huszár Imre a többalakos szobrok helyét inkább a domborművekben látja, ez a „kettős” kiváló találékonysággal sikerült mű: nemcsak ott szobor, ahol a testek bronza betölti a teret, hanem a kettő közti negatív térben is.

3. Az eddig megismert két „áttört” terű bronzszobra (a 60-as évekből) mellett ismerjük meg most két faragott kőszobrát. Mindkettő szinte példája a Michelan- gelo-i tételnek: ha egy magas hegyről legurítanók semmi sem törne le belőlük, mert minden a nagy tömegen belül marad, minden a kőgöröngyön belül formálódik. A simogató tenyér finoman hullámzó felületeket, térgörbék mentén alakuló formákat érzékel e szobrokon. A japán netsukékhoz képest monumentális méretben (amazok néhány centiméternyiek, emezek meg arasznyiak) ugyanazokat a szobrászi elveket képviselik: mintha a kéz állandó simogatása közben alakultak volna, zökkenésmentesen, szinte a simogatásra csábítóan. De mindez úgy történt, hogy közben Huszár Imre nemcsak megőrizte, de hangsúlyozottan ki is emelte a medvék testének felépítését. Itt kell kitérnem önéletrajzának egyik megjegyzésére, hogy ö fejezte volna be Medgyessy Ferenc hasonló, víz fölé hajoló mackójának agyagját. Medgyessy mester mondta el nekem, hogy sehogyan sem tudott megbirkózni mackójával. Huszár Imrét kérte meg, hogy adjon tanácsot, mire Huszár egy hatalmas agyagkupacot tett a mackó laposan tartott marjára és a szobor egyszerre élni kezdett. Így kell értelmeznünk a „befejezést”, hiszen a végső mintázáskor film is készült a műteremben. Az előbbi netsuke-hasonlat talán nem is volt véletlen, mert az ember valóban úgy érezné egészen magáénak a szobrot, ha két tenyerébe zárva simogatná, a parányi megjelenik a „nagyban”, de egyúttal az az érzése, hogy a szobrok hegynagyságúak, biztosan állnak talajukon, csak a szél, az eső koptatta őket simám. A kicsi és a nagy áthatja egymást melengető érzésünkben.

4. Ismét bronzszobor, ismét mezítelen fiatal leány. Tornászlány (1962). Ennek sugárzó teste is kissé ívelten pendül bele a térbe, de micsoda szobrász-bravúrral! Ez abból adódik, hogy az egy lábra nehezedő test egyensúlya érdekében a test kissé „átrendeződik”, hogy végül is súlyvonala a két láb biztonsága helyett az egy tengelyébe illeszkedjék. Hogy pontosabban megértessem miről van szó, egyik emlékemet idézem fel: egyik szobrász barátomnál voltam, aki egy álló, mezítelen, bal karján gyermekét tartó anya szobrán dolgozott. Beállította a modellt és kérte, hogy bal karját tartsa úgy vízszintesen, mintha a gyermek ott ülne rajta. Helytelenítettem, hiszen a gyermek súlya az anya egész egyensúlyát megváltoztatja! Ugyanígy van a lovasszobomál is, az sem ló+ember, hanem a kettő együtt alkotja a mozgékony egyensúlyt. Nos, a tornászlány is ilyen bonyolult egyensúlyiáték szépségét adja. A libbenő mozgást nemcsak a felemelt balláb, hanem a lobogó lófarkas hajviselet is sugallja. Köztudomású — és ezt Huszár Imre messzemenően kihasználja — hogy a kőszobor tömbjével szemben a bronzszobor annál jobb, minél levegősebb, minél áttörtebb.

5. Ezt az elvet emeli művészetté, a hetvenes évekből való Harmónia kisbron- za, amely messzemenően elvonatkoztat a természettől, de mégis úgy, hogy egy pillanatig sem veszíti el a természettel való kapcsolatát. Heverő nő, amint lantot penget — ez lehetne a címe. A nagyjából síkba terített látványon belül pozitív és negatív formák színeváltozását figyelhetjük meg, de határozott, szinte konok rendben. Absztrakt ez a szobor? Nem az, bár a valóságot éppen csak jelzik a tagok s azok sem természetes arányaikban. Egy nézetre komponált szobor, szinte azt mondhatnók: figurális térrács! Persze méretben kicsi lenne ehhez a szerephez!

6. Kompozíció című kőszobrával, amely a hetvenes évekből való, elérkeztünk a valóságos „'tárgynélküliséghez”, 'akarattal nem írtunk absztrakciót, mert ez a tükörsimára csiszolt kavics nem valamilyen látvány egyszerűsítésével, elvonatkoztatásával jött létre. Benne lappang a forgócsont, vagy ia lapockacsont halvány em661