Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)

Ilyen módon Dániel meggyőződhetett róla, hogy az Esett Ember valóban olyan tömérdek mindent tud, ahogy ezt állítják róla s megnyugodva távozott.

Habzószájú rikkancsok nyargaltak az utcán:

— Szittya Kurír! Szenzációs kiadás! Miért esett le ma mindenkinek a nadrágja?... — Funavári Közlöny! Funavári Közlöny! Ismeretlen részletek a nadrágepidémiáról!... Fűmön Atyafi! Üj fegyvernemmel támadtak ránk ellenségeink! Szenzációs különkiadás!... — Hajnali Hírek! Hajnali Hírek!. Funavári Közlöny! Szittya Kurír! Fűmön Atyafi!... szenzációs... epidéma... Kis Fantant... közönség... új fegyvernem, orvtámadás, nadrágok, népszövetség, diplomácia, fegyelem, prevenció, konferencia, szabotálás...

Sebtiben összevásárolt egy csomó lapot, épp kinyitotta az egyiket, amikor az egyik lámpaoszlop mellett ismerőst pillantott meg. Tónit, a Fajgyártópárt ickificki tagocskáját, aki mindenről tudott, mindenhol ott volt, mindenkit fismert és szorgal- galmasan kotyogott.

— Szervusz, Tóni — köszöntötte. A másik biccentett s nyújtotta a kezét.

— Hát mit szólsz ehhez a... ? — kérdezte, de Dánielt egyenlőre nem érdekelték az aktualitások. Elterelte a szót s rátért a francia s a kölcsön ügyére. Tapogatózva.

Tóni nem emlékezett, hogy hallott volna valamit. Dániel nem akart a füleinek hinni.

— Dehát Tónikám, hogy lehetséges az, hogy épp te ne tudj erről a dologról?

— Nem értesülhettem, kérlek — fészkelődött Tóni, mint akit csípnek, — rendkívül el vagyok foglalva, de természetesen csak föl kell mennem a pártba, az öreggel is jó viszonyban vagyok, tegeződöm vele s ha ő nem nyilatkozna, kérlek, még mindig ott van Krompecher méltóságos úr, ismered... ?

— Ismerem, ismerem...

— Legmeghittebb barátaim egyike, kérlek, a múltkor is...

— Ne térj el...

— Vagy kérlek, ott van báró Suhajda, vele, kérlek, olyanformán vagyok, mint veled, baráti alapon s ha ők sem válnának be, amit nevetséges lenne föltételezni, egyenesen nevetséges, hát csomognói Schönaugentől, kérlek.. .

— Mondd csak, Tónikám, tényleg meg tudnád nekem mondani, nagyon leköteleznél. ..

— Kérlek!... Tudod, hogy ki vagyok?... Hát kérlek, gyere el este a Varkóczy kávéházba s ha még nem ismernél. . . Hanem, kérlek. . .

— Mi az?

— Te, kérlek, jóban vagy a miniszterelnökkel, úgy mint én csomognói Schönau- gennel, engem a múltkor meghívtak, pechemre a zaciban volt a frakkom, mert bohém fiú vagyok, magunk közt mondom, hiszen ismersz, nem gondoltam rá, hogy mit mulasztok, dehát már ilyen a vérem, Dániel bátyám, te sokat tehetsz, a kérvényem benn van. ..

Szóval találkát beszéltek meg a Varkóczy kaiéban este tízre s Dániel lehangolódott. Tóni sem tudott semmit. Csuda titkolózás folyik itt!...

Bekukkantot a Szittya Kurírba:

„ .. .mindez teljesen elegendő okot szolgáltat a statárium kihirdetésére. Figyelmeztetjük a kormányt, hogy helyrehozhatatlan következményekkel járna, ha Funa- vár férfi lakossága, a mai bámulatos események hatása alatt, nem lenne hajlandó többé fölöltözni. A magasabb köröknek, valószínűleg sejtelme sincs ezekről a hihetetlen, de elvitathatatlanul valóságos incidensekről, mivel ezek nagyrészt reggeli nyolc és kilenc óra között jászódtak le, amikor honunk nagyjai még legédesebb álmukat aludtak...”

.. .legédesebb álmukat, legédesebb álmukat... zümmögött benne a mondat, mint a légy az ablaküvegen s lassanként földerengett emlékezetében nagy és kisberetvási Wavruch Kázmér halvány, sovány arca, a fekete szemüregbe ágyazott monokli, a vékony inas kéz, a patinás, régi gyűrű, a ihalk, unott hang, sima angol ruha s a Külpolitikai Társulat nagygyűlése, ahol ő fogadta Brickfield konzervatív képviselőit.

Otthon találta. Laza kézfogás után fáradtan biztatta Dánielt, hogy üljön le.

614