Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Drago Jančar: Terra incognita. A közép-európai kis nemzetek identitásának kérdéséhez - Szlovénség, történelem, irodalom (esszé) (Fordította Reiman Judit)

dalom a társadalmi fejlődés, a győzelmes munka ós a proletár életkedv motorja, az emberi és történelmi optimizmus forrása lesz. Az irodalom azonban nem ismeri a végleges megoldásokat, különösen ha róla magáról van szó. Egész természetétől, s legfőképpen közép-európai természetétől idegen mindaz, amit egy furcsa neoplatonista minta szerint elvárnak tőle. A vaskalapácsok ütésével lassan szembeszegül az emberi szív dobogása, a győzelmes zászlók lobogásával a lányiszoknyák hullámzása s a névtelen tömeggel a kishitű egyén. Ha más nem is, az irodalom tudja, hogy a tömegek semmit sem alkotnak, csak az egyén gondolkodik, érez és alkot. Mielőtt azonban szavakba foglalná minden kétkedését, felismerné a totalitarizmus kafikiai dimenzióit, és végül kivirágozna az esztétika különböző ágaiban, keményen meg kell küzdenie szabadságáért, Miért uralkodik ebben az időiben olyan rossz vélemény arról az irodalomról, amely az emberi kétkedésről ír? Csakúgy, mint általában az értelmiségről. Mindenki hallotta már nálunk, mit gondolt Sztálin a szlovén értelmiségről, s ezt el is mondta Edvard Kardeljnak: „Szlovéniában nagyon gyenge az értelmiség ... Ismerem a kis népek értelmiségét, nagyon hasonlítanak egymásra. Ilyen a mi grúz értelmiségünk is”.

A történet, amely a háború után következik, szintén ismeretes: bebörtönzött és munkanélküli írók, könyvek betiltása, feloszlatott folyóirat- és újságszerkesztőségek. Az irodalomra hárítják olyan kérdések megoldását, amelyek nem tartoznak az irodalomba. Az a Közép-Európa, amely nem földrajzi vagy politikai, hanem szellemi fogalom, egyre távolodik, és egyre inkább a múlté.

ÖNGYILKOSSÁG. Amikor Joseph Roth műveit olvasom, akaratlanul is felötlik előttem Ljubljana egykori polgármesterének, Ivan Hribarnak az alakja. A század elején Hriibar modem európai várossá varázsolta Ljubljanát, s ezzel egyidejűleg minden lehetséges politikai eszközzel Szlovénia függetlenségére, végül teljes elszakadására törekedett. Egyszerre építette és rombolta Ausztriát. Húsz évvel később látnia kellett, hogy vége annak a világnak, amelyben él. Amikor az olaszok elfoglalták Ljubljanát, öngyilkos lett. A folyóba vetette magát, amely .keresztülfolyik a városon, és amelynek partját ő építette ki nagyszerű érzékkel. A 19. századi romantikus szlovén költő sorait hagyta maga után:

„ha az istenek elküldik halálunk, a föld vak gyomra nem szörnyűbb, ha ásít, mint ha fényes napon hordjuk a jármunk!”

(Tandori Dezső fordítása)

Ahogyan Amerikában nem találkoztam olyan emberrel, akinek szomszédságában ne történt volna valamilyen erőszakos cselekmény, betörés, nemi erőszak, úgy Szlovéniában ma nincs olyan ember, akinek rokonságában, barátai vagy munkatársai között ne fordult volna elő öngyilkosság. Igaz, ahogyan az idillikus amerikai alpesi monográfia írja, hogy nálunk az írni-olvasni tudók aránya az egyik legmagasabb a világon, de egyben az öngyilkossági arány is a legmagasabbak között van. Az osztrák—magyar statisztikai források szerint Szlovénia 1893-ban nem tartozott a kivételesen nagyarányú öngyilkossággal sújtott területek közé; ez az arány itt volt a legalacsonyabb egész Ausztriában. Az öngyilkosságok gyakorisága a két világháború között kezdett az átlag fölé emelkedni, a második világháború után pedig megközelítette a világon

563