Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Drago Jančar: Terra incognita. A közép-európai kis nemzetek identitásának kérdéséhez - Szlovénség, történelem, irodalom (esszé) (Fordította Reiman Judit)

egyedüli célul. Ezért nincs abban semmi különös, hogy az irodalom továbbra is a nemzeti ideológiát helyettesíti, és minden erejét a nemzeti eszkátológiá- nak szenteli. Természetesen némi fenntartással kell fogadnunk e korszak drámai leírását is. Húsz esztendő nem olyan rövid idő, és Triesztben sem lőttek minden nap a szlovén hazafiakra. Ugyanígy az irodalmat, amely ebben az időben erősen kapcsolódik az európai irányzatokhoz, az expresszionizmustől, konstruktivizmustól a kezdeti szocialista realizmusig és keresztény perszona- lizmusig, sem lehet teljes egészében a nemzeti kizárólagosság szekerére rakni. Ez természetétől idegen. Több folyóirat rendszeresen megjelenik, az irodalmi kávéházakban nagy a zsúfoltság, rengeteg ember olvas, és legalább ugyanannyi ír is. Ez az az idillikus kép, amelyet Louis Adamic látott, és népszerű könyveiben irodalmi utópiaként mutatott be az amerikai olvasónak. Az igazság azonban az, hogy minket, szlovéneket, nemcsak országhatárok választanak el egymástól, hanem belső megosztottság is. Az Ausztriától örökölt liberális- klerikális szakadás egyre élesebben polarizálódó jobb- és baloldali ellentéthez vezet. Az írók sem vonhatják ki magukat az általános európai manieheista szimplifikáció alól. A keresztényszociailista költő, Edvard Kocbek, figyelmeztet mindkét totalitarizmus veszélyére, de senki sem figyel már rá. Sejtések nem állhatják a végzet útját, a történelem igazsága erősebb az irodalom igazságánál. Adamic üvegre festett pásztóridillje szilánkokra fog törni. Még egy kis idő, s az irodalmi kávéházak békés közönsége vérre menő harcban egymás torkának ugrik. Hogy mi következik, mindannyian tudjuk. 1941-ben Jugoszlávia kapitulál, Szlovéniát Németország és Olaszország osztja fel. Egy kis darabot Magyarország is leharap. Deportálás, börtön, üldöztetés, túszok agyon- lövése. A kommunista párt a keresztényszocialistákkal, a liberális Szokolok- kal és más csoportokkal szövetkezve megszervezi az ellenállást. A háború végéig a többi csoportot háttérbe szorítja, az ellenállást forradalommá változtatja, és átveszi a hatalmat. A polgári pártok széthullanak, képviselőik a túlélés politikáját választják, ez azonban hamarosan a megszállókkal való kolla- borációt jelenti a kommunistákkal szemben. Az egyház erőteljes támogatásával hadsereg alakul a kommunisták elleni harara. Polgárháború, véres testvérgyilkos harc veszi kezdetét. E négy év mérlege iszonyú: minden huszadik szlovén életét vesztette. A partizánbrigádokban, amelyek költők és írók nevét viselték, ami valószínűleg még egy kuriózum Európa történetében, harminchat író vesztette életét. Az ellenkező oldalon, az ún. domobránok soraiban, egy körülzárt házban bennégett egy fiatal katolikus költő, aki halála előtt pár hónappal megrázó sorokat írt a tűzről és a lángokról: „Az iszony tűzében lángolok . ..”.

És amikor mindennek vége, vége lett a háború előtti esztétikai és filozófiai vitáknak, folyóiratoknak és irodalmi kávéházaknak- is — az irodalmon és az írókon végigvonult a sorszerű és szörnyű törés: egyesek a kormány és a párt karosszékeibe kerültek, és a legmeghökkentőbb módon Milosz Lánc- ravert gondolatiénak Alfája, Bétája, Gammája szerint kezdtek élni..., mások meghaltak, a többiek pedig szétszóródtak a világban, európai és amerikai városokban, Buenos Aires külvárosaiban.

Az a véres dráma, amely e „terra incognitá”-n játszódott le Európa közepén, Bécs és Trieszt között, a győztesek állítása szerint véglegesen megoldotta a kis népek identitásának kérdését. Azonnal látható az is, hogy ez az irodalom sajátos helyzetének végleges megoldását is jelenti. Véget vetettek immár pesszimista, kétkedő és kishitű mivoltának, s mostantól kezdve az iro562