Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Bojtár Endre: Kelet-Európa vagy Közép-Európa? (esszé)

emelték, másrészt fokozatosan (biztosították — a parasztság soraiból — számbeli túlsúlyát. Nem az történt tehát, hogy a mezőgazdaságot iparosítva a nemzet többségben lévő szegény osztálya emelkedett fel — sokan ezt látták volna helyesnek, ha jól értem, Németh László „Kert-Magyarország”-elkópzelése is ebbe az irányba mutat —, hanem továbbra is az iparosodott Nyugatot akarták utolérni, néha bármilyen nagy ugrások árán.

Ebben a vonatkozásban kell szólni a marxizmus szerepéről, mint ami mindehhez az ideológiát szolgáltatta. A marxizmusnak nemcsak forrásai, hanem rétegei, s ennek megfelelően kihatásai is többfélék . A marxizmus mint Marx és Engels 1846—48-ig írt munkáiból kibontakozó filozófiai irányzat először is történetfilozófia, mely azt kutatta, hol az ember helye a történelem sodrában. Legfőbb értéke — akárcsak a vele párhuzamos irodalmi irányzatnak, a romantikának — a szabadság, ám nemcsak az ember, az egyén szabadsága, hanem az egész természet, az egész világegyetem emberellenes szabadsága is- Azt mondhatni, hogy a marxizmus a Történelmet laicizálta, emberivé tette, de azon az áron, hogy a Természetet metafizikai tulajdonságokkal látta el. Engels egyfelől arra figyelmeztet, hogy „ne kérkedjünk túlságosan a természeten aratott emberi győzelmeinkkel. A természet minden ilyen győzelemért bosszút áll rajtunk.”10 Másfelől elutasítja a metafizikus történelmet: „történelem semmit sem tesz, nincs roppant gazdagsága, nem vív harcokat! Ellenkezőleg, az ember, a valóságos, eleven ember az, aki mindenben tesz, rendelkezik és harcol; nem a történelem az, amely az embert eszközül használja fel a maga — mintha a történelem valamilyen különálló személy volna — céljainak keresztülvitelére, hanem a történelem nem egyéb, mint a maga céljait követő ember tevékenysége.”11 Az emberi történelem és az emberen kívüli természet harcából születik a szabadság, mely ennek megfelelően hol jó, emberi, hol gonosz, embertelen szabadságnak mutatkozik.

Ez a fajta marxizmus — a marxizmus mint szabadságfilozófia — fiatalosan megkapó. Am — újra és újra elő kell ásni a rárakódott másik marxizmus alól, amit talán közgazdaságinak lehetne nevezni. Ha a történetfilozófiai marxizmus központi fogalma a szabadság volt, úgy a közgazdaságié — híven a romantikus forradalmak utáni pozitivista korszellemhez — a munka. A két, nagyon is összetartozó fogalom: szabadság és munka részletes, alapos összekapcsolására Marxéknak nem volt érkezésük. Ezért a közgazdasági marxizmusból, most már a Szovjetunióban és 1945 után a szocialista országokban, egy jóval gyakorlatiasabb elv maradt fenn: a központi munkaerőgazdálkodás elve, s minden, ami ebből fakad. Kimondatlanul is ezzel az elvvel -— mely nagyon jól illett az állam fontos szerepéhez Kelet-Európábán — azonosították-azonosítják sokan a marxizmust, s bélyegeznek mindent, ami ezt sérti, antimarxistának. Ez az elv szabja meg azóta is egy társadalom egészének és egyes jelenségeinek szocialista jellegét, ez az „igazi marxizmus”, mélyet ilyen vagy olyan eretnekek — gyakran a marxizmus más táteleire-rétegeire hivatkozva — megkérdőjelezni próbálnak. S ami a legfontosabb: ez talán az egyetlen elv, mely maradéktalanul megvalósult a gyakorlatban, mégpedig a kelet-európai gyakorlatban s a többi — szabad, sokoldalúan fejlett személyiség, emberarcú Történelem, a Természet leigázása, a kommunizmus utópiája stb., stb. — csak mint csábító aura lengte körül, burkolta ragyogásba ezt a valósággá változott alapgondolatot- (Ez az aura különösen azok számára vonzó, akik számára — nemzeti gyökér híján, éppen asszimilálódni akarván — a felemelkedés csak a szabad személyiségen keresztül volt lehetséges, vagyis a zsidóság szá532