Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Bojtár Endre: Kelet-Európa vagy Közép-Európa? (esszé)
hoz jut — általános helyeslés mellett — a realizmus. A lengyel irodalomban mindig kissé plebejus sorban tengődő, a romantika előtti regényben iá művészi gyermekbetegséget jegyeit magán viselő, a romantikus illemszabályok labirintusában csak nehezen utat törő, európai kortársaihoz képest a szenti- mentalizmusban megkésett, s a pozitivizmus alatt didaktizmussal terheit, később megvetett vagy elfajult realizmus ma legemberibb és legszebb alakjában jelenik meg előttünk.”7 Ha ez érvényes a lengyel irodalomra, hogy ne lenne az a többire! II A nemzeti valóság említett hiánya átvezet a társadalmi fejlődés kérdésköréhez. A. Gerschenkron az európai iparosodás három típusát különbözteti meg: a legfejlettebb angolt, ahol .az iparosodáshoz szükséges tőkét belső felhalmozás szolgáltatta, aztán a kevésbé hatékony nyugat-európait, ahol már a bankoknak kellett összegyűjteniük a fejlesztéshez a pénzt, s végül a kelet-európai, „orosz” típust, ahol már annyira nem volt tőke, hogy az állaimnak kellett beavatkoznia. Annak az államnak, mely — az orosz kivételével — vagy nem is létezett, vagy nem volt független! Ezért az iparosodásnak ez az útja a külföldtől való függés további megerősödéséhez vezetett, amire beszédes adat, hogy a századforduló körül Szerbia, Bulgária és Görögország állami bevételi forrásainak legnagyobb részét — adókat, a vasúti szállítás díjait stb. — a külföldi tőkések zálogban lefoglalták. A kelet-európai nemzetállamok 1918-as meg- vagy újjáalakulása csak fokozta az állam szerepét, s ami evvél együtt járt: a .bürokratikus centralizáltságot, a fölöttesek, az igazgatók az elnökök feltétlen tiszteletét (és gyűlöletét!) s az ebből kinőni képes diktatúra lehetőségét. Sehol annyi „nemzetvezető”, másrészt sehol annyi, a hivatal útvesztőiben eltévedt kisember, mint Kelet- Európábán. Az állam fokozott szerepét még egy tényező hatalmasan megnövelte, mégpedig a külkereskedelem. Mivel, maga a kelet-európai periféria kapitalizáló- dása is a fejlett nyugati centrum nyersanyag- és élelmiszerelszívó hatására indult meg, érthető, hogy a kelet-európai gazdaságok külkereskedelem-érzékenysége egyre nőtt, 1945 után ugrásszerűen. 1960-ban Csehszlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon már elérte a nemzeti jövedelem 40%-át, Lengyelországban és Romániában pedig 25% és 33% között mozgott. Az ipari forardalom, mely Nyugaton a 19. század hatvanas évtizedéig lezajlott, Kelet-Európábán Berend T. Iván és Ránki György összegző véleménye szerint — akik egyébként adatgazdag és invenciózus tanulmányok, könyvek egész sorában szinte maradéktalanul feltárták a térség gazdasági történetét: a legtöbb helyen magam is az ő munkáikból merítettem8 — „nemcsak 50—100 évvel elmaradt, de nyugati értelemben soha nem játszódott le: a nyugat—keleti egymásrahatások nyomán ugyan a XIX—XX. század fordulója körül lejátszódik vagy megindul a modern gazdasági átalakulás a Keleten is, de nem tudja maradéktalanul szétzilálni a megcsontosodott agrárstruktúrát és túlsúlyt.”9 Mi történt a kapitalizálódásaal a századforduló óta? Lezajlott? Csak vezérszavakban: az 1895 utáni nagy föllendülést megakasztja az első világháború. Az ezt követő konszolidációt derékba töri az 1929-es válság. (A Szovjetunióban is. Ennek lefolyásáról, a mezőgazdaság szövetkezeti „átalakításáról” igen kevés adatunk van. Az azonban tény, hogy — főként Ukrajnában — a 530
