Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Balassa Péter: Se pajzzsal, se dárdával. Válaszlevél Csengey Dénesnek
téstől (aránytalan lázadásgesztusok hirtelen átcsapása megalázó behódolásokba) — ez lenne tényleg a -végzetünk? Túl kellene már jutnia ennek a nemzetnek — ugyanúgy, mint a csecsemő-lélektanon — az első generációs túlérzékenységen, belső gyanakváson, a sebezhető, önérzeteskedés indulati ideológiává növesztésén, amely ott keresi sokszor a veszélyeztetettségét, ahonnan nem fenyegetik, és közben nem marad ideje odafigyelni saját rászedésére, kisajátítására. Plebejus színekkel kevert dzsent- roiid előítéletrendszer (,.normák”) sokaságával találkozhatni máig; fentről lefele merevedett meg ez iá itársadalom, de „lent” konzerválódott maga a folyamat. Holott Dózsa és Tisza egyszerre nem megy, úri-középosztályi konzervativizmus és artiku- lálatlan szegény-indulat egyszerre — ez agyrém. A rossz ismétlésekből kijutni: rettenetes erőfeszítést, okosságot követel. Egyszer mindenkit be kellene már fogadni, aki itt él, dolgozik és gondolkozik. Még a gyökereseket is... És nem volna szabad nem figyelni orra, hogy sokan sokszor úgy érzik, hogy idegenként élnek a saját országukban. A legjobb körökben máig zsidóznak, -a .legjobb körökben máig gójoznak. És szinte mindenki cigá- nyozik. Meddig még? Mindenről körülbelül tudom, hogy miért. Szinte mindent tud már az ember, mégsem érti, mert egymást nem értjük. Kétségbeejtően sokat tud az ember negyven éves korára (magfántudásunkha lassan beleöregszünk), ahhoz képest, hogy mennyire nem változtat meg semmit ezzel, és hogy mennyire tehetetlen, improduktív ez a tudás. Mert a megértés nem fejeződik be az okok feltárásával. Az okok: mentségek. Az okok megismerése tehát még nem megértés, nem aktus. Mindenre van magyarázat, mégsem fogadok el mindent. A megértés: belső átváltozás, a viszonyom megváltoztatása a dologhoz, ami félig már a dolog megváltoztatása is. Az Okosság kinevelése magunkból, másokból, az okosság megszerzése a mi legmateriáli-sabb gyakorlatunk. Ennyi. Záradék az okosságról. Az okosság demokratikus, mert nem adottság, hanem megszerezhető, hiszen „mindössze” a magamról való tudás elfojtásának kiküszöbölése, tehát belső szabadság. (A tehetség, az valóban -adottság is, ezért ez nem kötelesség.) Ezért nem érdemes folyton „méregetni”, hogy ki mennyire szerezte meg (előnyei révén, vagy csak úgy) az okosságot, hiszen mindenki megszerezheti, ha önismeretnek, szabadságnak: lényünk lényegének tekintjük, és nem egyszerűen fürge észjárásnak vagy homályos műveltségi rivalizálásnak. Méregetés helyett mérlegelés kellene. -Belső terápia la tisztánlátás érdekében, amikor az öngyógyítást -már nem tévesztik össze -az önsebzéssel, üngyen-gítéssel. „Saját házába piszkít” — mondják sokszor a kritikus magyarra; nem, inkább „saját házát takarítja”! Az okosság tehát nem lelki kérdés, és -nem a „gyökértelenség” tünete, hanem önnevelés: munka, vagyis nemzeti -értelemben is -kötelező, ami kommunikatív közegben, -aktusban érvényesül. -Monologikus okosság nincs. Közös, kölcsönös -korrekció lehet a folytonos önkorr-ekció közege, ez volna -a nemzeti okosság és -építkezés. Ezért tartom ily fontosnak leveled puszta -meglétét, túl minden különbségen. A gyöker-esség- és idegenség-ideológiákbian mindig a kisebbségi komplexust lallom, a -méregetést, ami a „kisebbek, kevesebbek” reflexe. Ezzel elismerik, amit ,em kéne, hogy óik „ilyenek”, illetve önbecsülés-hiányukat kivetítik; ez is a párbe- i'zéd összeomlása. Holott éppen fordítva: a mérlegelés, okosság terápiájában a komplexusok, ha fájdalmasan is, elporladnak, egyszer már meg kéne szerezni ab ivó önbecsülésünket, a jogot hozzá, ezért -kell -az okosság, -az állandósult önértékelési zavar megszüntetésének az eszköze, mely nem műveltségi privilégium, nem kisajátítandó agyi rezervátum („a tudás hatalom”), hanem magatartás. Ez a maga- artás elsősorban önmagunkkal szembeni kíméletlen igazmondást jelent, lelkiis- neretünk épen tartása végett. Nem bedőlni se másnak, -se önmagámnak. Átlátni a aját szitámon — ennyi minden vitám a „gyökeresség” szó használatával. És még •alamit az okossághoz: fájdalmasan ugyan, de szét kell választani össze nem függő iolgakat, ez a mérlegelés és -a megkülönböztetés valójában, és éppen annak érdelében, hogy ami viszont -összefügg, az tisztábban és szélesebben jelenjen meg a zemünk előtt. Az Egész-összefüggésekhez való hozzászokás éppen a részek meg- ülönböztetésében -edződik, iá -le nem mondás az Egészről előfeltételezi a szétválasz503