Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - GAZDAG ERZSI BÚCSÚZTATÁSA - Fodor András: Az enyészeten is átsajgó szívű nővér

S egy reggel félaléltan én már az angyalt láttam, ki átrepült szobánkon ölében egy tál fánkkal.

S így énekeltem akkor magamat biztogatván, s ez volt az első versem ezen a hősi tornán:

— Estére zsendice kását

s fürj tojást vacsorázunk.

Befütünk venyigeszárral, hogy álmunkban se fázzunk.

Urak leszünk ma este!

Ej, haj, de urak leszünk!

Azóta is de hányszor zsendicét vacsorázom, míg átrepül egy angyal suhogva a szobámon.

ölében gyémánt-szépség; csak messziről mutatja.

És megzendül a kék csend fölötte és alatta.

Ó, mily kristályzenékkel rezeg a táj körötte.

Mily szikrázó sugárzás alatta és fölötte!

S éhesen e zenékre félig aléltan, esten, kis gyermekként én újra az együgyű dalt kezdem:

— Estére zsendice kását

s fürj tojást vacsorázunk.

Bef ütünk venyigeszárral, hogy álmunkban se fázzunk."

Elgondolkodtató, mekkora lehetett az örökölt szegénység s a törvénytelen származás súlya, s hogy milyen tiszta odaadás, mennyi jóhiszeműség volt a faluról városba került, új életet kereső költőnőben, ha az alább idézett képek szuggesztivitását, elevenségét összevetjük:

„A csigák ezüst csíkjai eső utáni hajnalon olyan esendőn kimértek s oly céltalanul elveszők mint a szegények útjai."

Mindig jóra vágyó szeretete azonban a személyes boldogság önfeledt örömével szinte sose találkozhat. A „Vízesések bánatával”, de patetikus önsajnálat nélkül vallja be kudarcait. Egyik lemondó summázata a heroikus pesszimizmus életfilozófiájával ér föl:

468