Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - GAZDAG ERZSI BÚCSÚZTATÁSA - Tatay Sándor-Szabó László-Böröczki Mihály: Gazdag Erzsi búcsúztatása
Kiadója és fölfedezője nem volt más, mint Pávai Ágoston, az utolsó polihisztorok egyike, megyénk jeles tudományszervezője; mél tatója pedig Weöres Sándor; talán mindmáig az egyetlen magyar költő, aki fölérhette vagy meghaladhatta Gazdag Erzsi gyermekköltői teljesítményét. Elindult, elindulhatott volnia tehát a Parnasszusra. Körülményei és kimondom: az őt körülvevő, a valló világ gondjai iránti fogékonysága azonban nem engedték meg, hogy csak a költészetnek és a költészetből éljen. Volt gyógyszerész, újságíró, háziiparos, gyógynövénybegyűjtő, művelődési autóval majorokat látogató könyvtáros. Fizetségért végzett munkáján túl támogatott megyénkben minden kezdeményezést, fölkarolta az érdemes ügyöket. „Én ab- abtaan látom a szerepemet, hogy gyermekeket, méghozzá a kétévesnél idősebbeket, a szép magyar nyelvre oktatom.” — vallotta egy alkalommal. Megjelent kötetei valóban pótolhatatlan alapanyagként szolgálnak gyermekeink szép magyar beszédre neveléséhez; fordítások útján pedig a fél Európa, sőt még a japán gyermekek fülébe és leikébe is belopják az ősi magyar szellemet és ritmust. Nem elégedett meg azonban ennyivel. Jövedelméből alapítványt tett a szombathelyi általános iskoláiknak, személyes jelenlétével és varázsával ébresztgette óvodásak és iskolások lelkében a népi formák, a magyaros metrum iránti fogékonyságot; végül is magyarságra nevelte őket. És amikor írótársai bizalomról meggyőződött, a nyugalolm derűs óráit adta föl, és elvállalta a szombathelyi székhelyű Nyugat-magyarországi Irócsoport elnöki tisztét. Gsak akik valamelyest is járatosak a művészeti közélet tegnapi-mai gondjaiban, azok ismerik az elválasztó, sőt néha szembesítő körülményeket, azok méltányolhatják igazán azt a bölcsességet, konszenzus- teremtő képességet, az eltökélt kitartást, a konokságot és a tolarenciát, amely Gazdag Erzsi eme tevékenységét jellemezte. Tárgyiasult emléket is hagyott maga után, hiszen nélküle nem valósulhatott volna meg az Irócsoport székháza, nem teremtődhettek volna meg a műhelymunka feltételei. Csak a könyörtelen sorsot pörölhetjük, hogy ő már alig-alig élvezhette áldásait. Mindezeken túl is részt követelt a megye- a város életében. Őrködött mások, a többség igazáért és érdekében; vállalt kényelmetlen szerepeket is — vitázva perlekedve velünk és bárkivel, ha a sokaság ügyében lépett föl; de soha nem kért semmit, amikor önmagáról volt szó. Kedves Sebesi Erzsi! Gazdag örzse! Hetvenötödik évedben itthagytál bennünket, átadtad tested az enyészetnek, hogy porrá váljon az. De nem is olyan régen Pável Ágostonra emlékezvén te mondtad: „.. .számomra Guszti bácsi nem halt meg,... mert amíg bennem él az emléke, addig él Ö is ...” Te sem haltál meg, hiszen mindenekelőtt saját magunk miatt, azért, hogy tevékenységünkben kevesebb legyen az eléggé meg nem fontolt lépés, sokáig kell hogy emlékezzünk rád. Emlékezni fogunk rád, és megszívleljük a nekem, a nekünk szánt utolsó üzenetedet, amelyet már nem sajátságosán ízes szavaiddal közvetítettél halálod előtt pár nappal, hanem a végtelen mindenségbe révülő tekinteteddel, és fogyó erővel szorító kezeddel: — éljetek tisztán és büntetlen, szolgáljátok az embereket, Vas megye és Szombathely polgárait, — szeretettel foglalkozzatok azzal a maroknyi író-alkotó művésszel, akik itt élnek köztünk, köztetek, — vigyázzatok arra a jó partneri viszonyra, amelyet kialakítottak velük, — ne hagyjátok őket egyéni gyarlóságaikban és gondjaikban magukra, — idézzétek meg szavaimat és tetteimet, ha nehézségeitek támadnak a sodró hétköznapjaitokban. A nyilvánosság előtt köszönöm testamentumodat. Búcsúzom Tőled Vas megye és Szombathely város Tanácsa, az általuk képviselt lakosság, a köz nevében. „Gazdag örzse 2 madárszámy, 100 szál rózsa 100 szál rózsa 2 madárszámy Gazdag örzse” Isten veled! 464
