Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Pawel Jasienica: Báthori István a lengyel-litván állam élén (tanulmány) (Kovács István fordítása)
szét lovasság alkotta. Az előreküldött szekercés magyar gyalogság kínkeserves munkával tört utat a hadnak. 1580 nyarán szinte szünet nélkül esett, s az őszi hideg is korán köszöntött be. A két polocki vár palánkerődítményeiit képtelenség volt felgyújtani, s a tekintélyes létszámú helyőrség szívósan, bátran védekezett. A város lakossága derekasan kivette részét a harcból. Régi polgárait Iván jobbára kitelepítette, s Moszkva környéki vagy moszkvai telepeseket küldött helyükbe. Nem csalódott bennük. A környező apróbb erődítményekben moszkvai csapatok álltak lesben, a király ugyanis nem engedte szétaprózni a hadát, így csak néhány kisebb várat vettek be és égettek fel menet közben. A polocki táborba irányuló élelmiszerszállítás akadozott. A fenyegetett utakat ráadásul feláztatta az állandó esőzés. Az ostromlók nélkülöztek, mi több: éheztek. Ez a németeket állította a legnagyobb próba elé, mivel ők nem szoktak hozzá, hogy ilyen körülmények között háborúzzanak. A nehézségeket a magyar és a lengyel gyalogság tűrte leginkább. Különösen a magyarok tűntek ki edzettségükkel, de hajthatatlanságukkal is. A helyőrség tárgyalásra kész tízfőnyi küldöttségét is lemészárolták. A győzelmes rohamot többre tartották a kapitulációnál, amely megfosztotta volna őket a zsákmányolás jogától. Augusztus 29-én végre bevették Polock falait. A krónikások szerint egy Was nevű ilyvói üstkészítősegéd gyújtotta fel őket. Bátorságáért nemesi címer és a Po- lotynski név lett a jutalma. Az erődítmény emberséges feltételekkel kapitulált. A katonaság és a lakosság választhatott. Aki akart, mehetett Ivánhoz, aki maradt, azt a király vette pártfogásába. Döntő többségük keletre indult. Sztoikus meggyőződésük ellenére Rettenetes Iván ezúttal eltért a szokásától. Senkit se ítélt halálra, senkit se kínoztatott meg. Ügy vélte, mindent megtettek, ami erejüktől tellett, a végsőkig védekeztek. (...) Amikor a helyőrség a kapituláció után elhagyta Polookot, külön erre a célra kijelölt őrség vigyázott a biztonságára. A király személyesen ugratott egy katonájához és sújtott rá buzogányával, amikor az a legyőzőiteket alattomban fosztogatni kezdte. (...) Az 1579-es hadjárat nyolc erődítménnyel gazdagította a Köztársaságot; visszakerült a Zsigmond Ágost idején elvesztett polocki terület. A Litván Nagyfejedelemség ismét birtokba vette a Dvina egész középső folyását. (...) 1579 márciusában a király, miután néhány hónappal a hadjárat megkezdése előtt Vilnába érkezett, oly művet teremtett, amely -elé a halhatatlan jelző illik leginkább. Az új dokumentum megerősítette a nem sokkal azelőtt született elhatározást, amely a helyi jezsuita kollégiumot egyetemi szintre emelte. így tehát a legrégibb -kelet-európai egyetemet Báthori István alapította. Az új tanintézetnek három kara volt — teológiai, filozófiai és a szabad művészeteké — a jog és az orvostudomány ugyanis kevéssé érdekelte az egyetemet igazgató jezsuitákat. Amellett, hogy az intézmény már megalapítása pillanatától fogva adhatott egyetemi címeket, mindazok a kiváltságok is megillették, amelyek más korabeli universitasőkat. Sorsa a későbbi századok során sajátságosán alakult. A tanítási nyelv kezdetben a latin volt, aztán a lengyel, a legutóbbi évtizedekben pedig a litván. Lengyelország felosztása után, a Sniadecki-fivérek vezetése alatt érte virágkorát. Kiváló professzorok és még kiválóbb költő-tanítványok (Adam Mickie- wicz, Juliusz Síowaoki) tették híressé. Az 1830/31-es szabadságharc leverését követően bezárták, s egészen 1919-ig csak hagyományaiban és elévülhetetlen szellemi eredményeiben élt tovább, amelyek ellen a megtorló hatalom már tehetetlennek bizonyult. A hatalmas eredményeket felmutató vilna-i egyetem a lengyel-litván uniónak köszönhette létét, ez is bizonyítja, hogy a történelmi egyezmény a kultúrát és az egyetemes történelmet is gazdagította. (...) Egy alkalommal megtörtént, hogy az ilyvói sztaroszta megvetően dobta félre azt a bírósági idézést, amelyet történetesen egy izraelita küldött neki. Az uralkodó parancsára azonban mégis meg kellett jelennie a bíróság előtt. „A zsidó ugyanolyan királyi alattvaló, mint a sztaroszta” — jelentette ki Báthori. E fejedelmi nyilatkozat 452
