Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 5. szám - Pawel Jasienica: Báthori István a lengyel-litván állam élén (tanulmány) (Kovács István fordítása)

ágyúk gyakran kelteik át mocsarakon; összekötözött, élő foglyokból emelt töltéseken. A lassú tűzön elszenvedett kínhalál sem volt ritkaság.

Rettenetes Iván kifejezetten túlzásba vitte a terrort. Ezzel megfosztotta magát a németek segítségétől. A Német Birodalom fejedelmei — ellenszenvük dacára — inkább a nemesi Köztársaság mellé állottak. Rettenetes Iván Livóniában és Báthori István Dánokénál ugyanazon anyanyelvű nemzethez tartozók — a németek — ellen harcoltak. Az utóbbi azonban mégis másként. íme, mind a danckai, mind a későbbi moszkvai háborúban érvényes „hadicikkalyainek” egyike: „Aki élelmen kívül bármi mást rabol vagy lop, felakasztatik.” Ez a paragrafus rögzítette a honi tábori szokásrendet, a meghódított országokra másak vonatkoztak:

„Aki templomot rabol, halállal bűnhődik, akár ellenséges területen is (.. .)■ Aki leányt vagy asszonyt meggyáláz, halállal bűnhődik, akár ellenséges területen is (.. .)■ Ellenséges országban szüzeket, asszonyokat, gyermekeket, öregeket gyilkolni nem szabad.”

Rettenetes Iván kiemelkedően tehetséges politikus volt. De közeli és távoli nyugati szomszédai a tettei alapján ítélték meg s „emberbőrbe bújt vadállatot” láttak benne. Taszító kegyetlensége keresztezte politikai törekvéseit. Néha megesik, hogy egy nép magatartását a szomszédos ország életétől, viszonyaitól való félelme határozza meg.

Livóniát elfoglalván a cár közhírré tette, hogy csak a német telepesek ellen visel háborút. A fogságába esett litvánokkal és lengyelekkel kegyesen bánt, szabadon engedte, sőt még meg is ajándékozta őket. De nem sokra ment ezzel. Közismert volt ugyanis, hogy Iván valamennyi, a Fehér Víztől, vagyis a Visztulától keletre eső területre igényt tart. Utóbb hamis jogcímeikre hivatkozva, amelyek kiötlésének mestere volt, Poroszországot is magának követelte.

Világos volt, hogy ami tegnap Kiesben történt, az holnap Grodnoban, Habosban, Vilnában is megeshet... Livónia Zsigmond Ágost országlása idején csatlakozott a nemesi Köztársasághoz, lakói így az ő polgárai lettek. (...)

A litvániai területi gyűlések a király felszólítására közvetlenül Rettenetes Iván támadása után fölemelt adókat szavaztak meg. 1578-ban a szejm rendkívüli toborzást rendelt el, éspedig mindjárt két esztendőre. A pénz lassan csordogált, Báthori nem siette el a hadjárat megindítását; a háborút rendkívül alaposan előkészítette. A magyarok között nyíltan, a németek körében titokban toborzott. Amennyire tudta, feltöltötte velük a hiányos gyalogságot. Kicseréltette a lengyel lovasság elavult fegyverzetét és felszerelését, ö volt az első lengyel király, aki hatszáz zaporozseci kozákot is zsoldjába fogadott. Az ország egész tüzérségi erejét az észak-keleti határszélen vonta össze, főként vízi úton; a korabeli nemesi Köztársaságban ugyanis oly fejlett volt a vízi közlekedés, hogy a XX. század fejet hajthat előtte. Készítettek egy, a szárazföldön is szállítható elmés pontonhidat.

Báthori István térképeket is vitt magával a háborúba, meg képzett térképrajzolókat, akik készen álltak ama, hogy új, naprakész „földabroszok”-at rajzoljanak. Volt tábori nyomdája és valóságos sajtóirodája, amely egyébként már a danckai hadjárat idején is működött. A danckai lázadásról 1577-ben Malborkban nyomtattak ki egy kisebb munkát, amelyet a király megbízásából és közvetlen felügyelete alatt a kiváló filológus, Andrzej Patrycy Nidecki írt. Az új hadjárat előestéjén is őt bízták meg a politikai propaganda feladataival. Báthori ezeknek a kérdéseknek oly nagy fontosságot tulajdonított, mint előtte senki más, és utána is csak kevesen. Azzal viszont kifejezetten elvetette a sulykot, amikor 1580-ban bevezette az előzetes cenzúrát, amely minden politikával vagy történetírással kapcsolatos írásra, képre és rajzra kötelező volt. Ha e tárgyban bármi is engedély nélkül napvilágot látott, az kinyomtatóját halállal fenyegette. (A külhoniaknak bizonyára igazuk volt, azt állítván, hogy a lengyel király keze meglehetősen messzire elér.).

A tábori nyomda állandó vezetője Walenty typczynski volt. Stanislaw Pachlo- wiecki, a kartográfus, valamint Reinhold Heidenstein, a történetíró, szakmai szolgálataikért és érdemeikért a király jóvoltából később nemességet kaptak. (...)

A szakembereket gyönyörűséggel eltöltő húszegynéhányezer fős had az előírt

449