Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet) - Küzdelem az emberi környezetért Kolozsvári Grandpierre Emillel pályakezdéséről beszélget Kabdebó Lóránt
a helyem. Ami az elméleti tanulmányokat illeti, így volt, viszont a gyakorlati tárgyakkal sehogyan sem boldogultam. A küzdelmet véglegesen egyelőre nem adtam föl, Brüsszelbe utaztam, s ott megpróbáltam mint filmstatiszta keresni meg a kenyeremet, rövid ideig egy harisnyagyárban dolgoztam, sem itt, sem ott nem vittem sokra. Kénytelen voltam megállapítani, amit már Pesten is megállapítottam, hogy nem tudok a magam lábára állni, tehát meghajoltam apám követelése előtt, és 1928- ban beiratkoztam a pécsi egyetemen az olasz—francia szakra. Miért éppen a pécsi egyetemre iratkoztál be? Belgiumi kudarcaim után nem akartam vadidegen városba menni, ismét átélni azt a végletes elszigeteltséget, ami annyira megviselt Brüsszelben. Ifjúkorom legbizalmasabb barátja, Kováts Jóska a pécsi egyetemre járt. Előző nyáron meglátogattam, s akkor megismerkedtem meglehetősen kiterjedt baráti körével. Aki ebből a körből még él, máig a barátom. Az ő kedvéért meg a barátai kedvéért mentem Pécsre, az olasz szakot ugyancsak .az ő hatására választottam. Ö ugyanis eredetiben akarta olvasni Dantét, ezért választotta az olaszt. Apád nem ellenezte, hogy Pécsett folytasd tanulmányaidat? Apám mindig azt akarta, hogy diplomás ember legyen belőlem. Beérte volna az épinali vagy a belgiumi diplomával is, de az álma az egyetemi diploma volt. Örömében, hogy végre kedve szerint fordultak a tanulmányaim, szó nélkül belement, hogy Pécsre utazzam. Ekkor már Pesten laktunk... Mikor költöztetek Pestre? Édesapám eredetileg Kolozsvárt akart maradni, időközben azonban, épp abban az évben, azaz 1924-ben, .amikor én megbuktam az érettségin, megbukott a romániai Magyar Pártnak az a frakciója, amihez apám tartozott. Nem tudom, apám ugyanis kevéssé közlékeny ember volt, hogy hirtelen elhatározását, hogy repatriáljunk, mi váltotta ki, esetleg az, hogy állás nélkül marad, vagy túlzott érzékenység. Nem beszélt róla. Tehát, hogy a fonalat el ne veszítsük, kolozsvári tartózkodásom idején a családom Pesten lakott, Jóska, aki időközben befejezte tanulmányait, Kolozsvárt telepedett meg. Én úszólván közvetlenül Páviából utaztam szülővárosomba. Két dologról szeretnék még egyetmást tudni. Először is, hogy végül hol érettségiztél, másfelől, hogy Kováts Jóskával hogyan barátkoztatok össze. Mindkét élményed belejátszik A rosta történetébe. A regény egyik figurájának modellje Kováts József volt, a bukás az érettségin pedig a regény indító jelenete. Kecskeméten érettségiztem, mint utólag kiderült fölöslegesen. A magyar kormánynak ugyanis volt egy titkos rendelkezése, amelynek értelmében azoktól, akiket a bakkalaureátusi rendelet miatt buktattak el, az egyetemi felvételhez elegendő volt az osztályvizsga. Ismerek néhány orvost, akik érettségi .nélkül szerezték meg orvosi diplomájukat. Az utolsó hullám című kötetemben tüzetesen megírtam annak a furcsán induló barátságnak a történetét, ami köztem és Kováts Jóska között szövődött. Jóska a Mlkó utcában jött felém, én az akácfán függeszkedtem, biztonságos magasban, onnan csúfolódtam: — pasi... pasi... Jóska ezen annyira fölháborodott, hogy amikor talán egy félévvel később, az utcán szembe találkoztunk, ő hegedű óráról jött, kezében a hangszer, hirtelen elém állott: — Most mondd, hogy pasi. Mindenkor a gyorsaság volt a fő erényem: — Pasi — mondtam, majd .kihasználva, hogy a hegedű miatt Jóska nem barcnakész, gyorsan behúztam neki néhányat, azzal elhagytam a csatateret. Évek múltán találkoztunk újra, mégpedig a református kollégiumban. 400
