Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Páskándi Géza: A "járatlan járt útért el ne hagyj!" korszakairól (Hozzászólás az avantgarde-vitához)

PÁSKÁNDI GÉZA

A „járatlant járt útért el ne hagyj!” korszakairól

1. AVANTGARDE. Szótári jelentése: élcsapat, elővéd. Az elnevezés meggyökerese- dett, ami életrevalóságát bizonyítja. De legalább annyira a befogadók kényelmét is. Ugyanis: az elővédnek utóvédje is szokott lenni, egymás nélkül nincsenek. Ergo: az elővéd legalább annyira utóvéd is. Ezenkívül: az önkeresztelők örök dilemmája; aminek én nevezem magam, az vagyok-e a sokaság, a publikum szemében? Vajon mindegy, hogy Oroszlánszívű Richárdot mások nevezitek bátornak és nem ő magát? A ringben Muhammad Ali kiabál: „Ali a legnagyobb! Ali a legnagyobb!” Alinak van fogalma a manifesztumokról (erről később). A ráijesztés technikájáról: leder- rneszti az ellenfelet. Sokszor épp a gyengébb él vele (no nem Ali esetében. Vagy igen?). A kisebbség. Az önkeresztelés szociálpszichológiai kérdéséhez jutottunk. Csoport és nagyközösség, iaz imponálás hadmozdulatai. Mindez az önelhatárolással kezdődik („nem vagyok azonos”). Ez viszont a jelző nélküli elitizmus kérdését is fölveti. Némileg a merénylet filozófiáját, ön jelöltség, önmandátumosság. A messiások csak akkor és annyiban önjelöltek, amikor és amennyiben senki sem várja őket, vagy nem őket várja, ha viszont várják és ők hasonlítanak az Elképzeltre — már van mandátumuk. Az emlékezetben. Az elképzelés által. Innen és túl a parlamenteken.

2. A „JÁRATLANT JÁRT ŰTÉRT EL NE HAGYJ!” KORSZAKA. Tulajdonképpen „korszakai”. A sok isten helyett egy: járatlan út; a járt út (politeizmus) helyett választják. (Bár a judaizmus más kipróbálta.) Galilei, Kepler egy eddig ismeretlen világkép útjára lépett. Descartes, Hume, Kant és mások jelzik a kriticizmust, szkepszist, etc. A földrajzi felfedezők is megmutatják: csakis a közmondás („Járt utat járatlanért el ne hagyj!”) ellenirányában érdemes mozogni.

Más szóval: ismétlődik a kísérletek, keresések korszaka. Ez ugyan banalitás, közhely, de bizonyos közhelyeket nagyonis igyekszünk feledni, mondván; közhelyek! A feledés elannyira sikerül hogy később majd rév eladóval nézünk rájuk. Esetleg az új generációk friss szemeivel.

A költészetben, művészetben megtörténik a régebbi fogalmak új raker esztelése, sőt újrafordítása. Mint amikor egy könyveimet az új fordító más szavakkal — szinonimákkal! — fordít le, mint elődje. Marinetti lírájából eltűnik a Fenség fogalma s jelenléte, de ne áltassuk miagunkat: a Sebesség lesz a helytartója. A robbanó dinamizmus, ami ódákat érdemel. A Pátosznak hadat üzennek, de mi lehet patetiku- sabb, sőt oratórikusabb (retorikusabb), mint egy manifesztum, amelyet minden magára valamit is adó új irány oly obligátnak tart? S mennyire himnikusan zengik a változást; a technika hatalmát! Maga Kassák is. Magában a ritmusban, gondolatritmusban is van emelkedettség, hiszen van benne lendítőerő, enthuziasmus. Bizony szélmalomharc küzdeni ellenük. Harcolni a moralizmus ellen, közben valamelyik más etikára köpni. Egy feltett, hallgatólagos új moralitás még nem létező fix pontjáról próbálkoznak. Az ölj! és a Ne ölj! egyaránt belülmaradnak az etikum sörén. Csak más parancsolatok. Ám csak cél szerint mások, és nem úgy, hogy ez itikus, az viszont minden etikán kívül álló. A nyugtalanságot, bizonytalant, eldönt- íetétlent énekelni, akár pro, akár kontra — kívül van-e az etikán (etikákon)? Hát i szorongás puszta leírása vagy az idegenségé, magányé? Ugyan kérem. S ez pedig nind-mind modernség. Ügy értem: XX. századi modernség, mert minden kornak negvolt a maga modernizmusa. Ha úgy tetszik: avantgarde-ja. A történelmi avant349