Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Bella István: Télfúvás, Két iniciálé (versek)
BELLA ISTVÁN Télfúvás A tűz megfagyott, a lángot ne is akarjon fellobogni, kiv:itték lópatlkók, lidérces ángyok, ködmönös mesék közé a kamrába porosodni, s fölszögezték a falra, mint egy denevért, a vakablak alá, hogy aki látja, higyje, egy odakent véres tenyér röntgenlelete, egy ütlegelés megdermedt tenyérfcópiája. És ne is gondoljon a lo bogásra! Csak a zuholásra, és a zuhogásra! És eljött a mész uralma, a fehér. A nyaras, a nomád színek népvándorlása után elkezdett hullni előbb a jég, a dér, s az ég lombjait, a gyönge hajtású fényt, a fehérre meszelt törzsű sugarakat földig lerágta. És eldőlt a házfal. És a kert megtelt télporral, apróra zúzott cserepekkel. És férficsikorgást, asszonyjajt, gyereksírást húzott fel napvéres kútjából minden nap minden reggel. 294
