Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)

keket feltételez. Nem hiába írja Bori Imre: „Kassák a «-lázadó és tiltakozó gesztusoknak« soha nem volt azon a szűk körén belül, amelyet az izmusok, így a dadaizmus leegyszerűsített változata általában jelez” — a Számozott versek a legbeszorí- tottabb helyzetekben is őrzik egyetemesség-igényüket, s egészében a látszat ellenére, a rombolás paradoxonéval terhesen is a felfelé törekvő ember konstruktivista hajlamait példázzák.

Kassák költészete ekkor a tételes megfogalmazástól a technikai sajátosságokig az érzelmes dadaizmusnak szinte minden lehetőségével él, a teljes automatizmus végleteit kerüli csupán. Űjra erősödik a versekben az avantgarde jól ismert, polgárpukkasztó gesztusa, mely konkrét művészeti utalások formájában kifejezésre jut. Olykor már a totális abszurditás jelentkezik. A 8. versben a szerző — a dadaisták kedvelt technikáját követve — az asszociációsort vizuálisan is megjeleníti, mutatványverset produkál.

Az idézett dadaista vonások azonban még a költő 1920—21-es verseiben is csak a művek egy — noha meghatározó — szólamát jelentették. A dekomponáltsággal szemben első pillanattól fellép az ösztönös építkező hajlam, a dadaista kompozíciók néhány tipografikus vers kivételével azonos versmodellben valósulnak meg, gyakran egyetlen központi motívum köré húzódnak a képi ötletek, a gondolatszilánkok. így a 4. vers egy halott asszony motívuma, az 5. vers a kórház, a 7. vers a forradalmi illúziókkal történő leszámolás, a 16. vers a tapintható emigrációs lét közegében marad, áttekinthetőbbé, követhetőbbé és zártabbá fogva ezzel a művek erővonalait. Külön figyelmet érdemel a Számozott versek deheroizáló grimasza, mely a bukott forradalom nyomán a korábbi expresszionista pátoszt kérdőjelezi, társadalmi irónia és önirónia majdnem állandó jelenlétét biztosítva, konkrét és abszurd között lebegtetve a verset. A két szituáció kapcsolásával önkéntelenül is a „szürrealizmus csillagképében mutatkoznak meg” ( Bori Imre) a Világanyám záró költeményei, s miként a nemzetközi avantgarde-nál általában, a dadaizmus Kassáknál is potenciálisan a szürrealizmus felé tart, hol a formailag szelídített kompozíciókba majd újból valamilyen konstruktív ideál költözik. A költőnek már a Máglyák énekelnekben is tetten érhető iróniája az újabb versekben személyesebb, tragikusabb színezetet kap — a forradalmi vezetés és az aktivisták ellentéte a költő messianisztikus szerepének és suta kivetettségének önemésztő-önironizáló szemléletébe fordul, keserű humora az elvont, kozmikus ideák és az esendő emberi hétköznapok összevillantásából táplálkozik. A groteszk élethelyzetek sokszorozása, a szárnyszegett társak versbe vonása, az értelemetlenségben kínos pontossággal jelzett dátumok és számsorok szintén ennek a vívódó költői tartásnak megnyilvánulásai, egyúttal azonban az eszmélkedés első fixpontjai is.

Míg Kassák forradalmi ideológiája és költészete a „soha be nem teljesedő végcél” jövő idejével számolt, bécsi korszakának kezdetén legfeljebb a jelenig érhetett fel, de még inkább a múlt kínálta terét a tanulságok levonására. Kezd megteremtődni az az élményeiben és motívumaiban heterogén közeg, melynek tisztulásából, sajátos komponálásából rövidesen A ló meghal a madarak kirepülnek lírai remeke fogan. Ehhez már csak egyetlen mozzanat hiányzik, az aktivista költői attitűd, az expresszionista modor végleges felszámolása. A ikulcsmű a 7. vers, melyben felsorakozik az idő visszafordításának minden ötlete-lehetősége, de mindany- nyiszor tömör felismerés a válasz: „mindennek vége van”. Kívül rekednek a magyar határon a „fából faragott Krisztusok”, a „szegény proletárok” körmeik alatt hagyják a gyászszalagot, s a még bizakodók utolsó bölények. A költői önelszámolás a 10. vers káoszából hangzik utószor vissza a forradalmiság korábbi értelmében, mikor Duchamp-reminiszcenciák közelségéből vallja:

„a vörös lámpást már kivettem a homlokomból”

A romboló gesztus, az aktivista lendület túlfutása vagy az ironikus hang nem új eleme a kassáki lírának. Igazán új vonása a „moll-hangra” váltásban (Bori Imre) figyelhető meg, mikoris jövőből a múltba, tömegről az egyénre, forradalmiságról a pszichikumra tevődik át a költői érdeklődés iránya. A dadaizmus túlhaladásához

249