Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Zalán Tibor: Vázlatos gondolatok - Pontatlan kapcsolódások Láng Gusztáv okos fejtegetéseihez
által kialakult portéka? Semmiképpen! Megfigyelhető, hogy a hazai avantgárda, ha beszélhetünk valamilyen csapatról is — és nem a csoport értelmében —, nem tud lemondani közép-európai meghatározottságáról. Érzelmesebb és kifelé érzékenyebb: bármit képes előállítani laboratóriumában vegytiszta formában is, de legjobb tehetségei itt sohasem állnak, állhatnak meg. Nem a váteszségről van szó — noha a modernség diadalát hirdető gesztusok csakúgy vátesziek, mint a nápvezérlő látomások —, hanem az indíttatásról. Az itt élő költők az elmélet megtermelte és az experimentális műhelyek kialakította módszereket és szemléleti újításokat többségükben megpróbálják alkalmazni, működő költői szövegben továbbfejleszteni, alakítani. Alaptalan azok félelme, akik a látványos és steril kísérletezés alkotói elszántságától és játékától (és szenvedélyétől!) a személyesebb lét, avagy a társadalmi pillanatok felé elmozdulókat az idejétmúlt és érvénytelen irodalmat művelők közé visszahátrálóknak tekintik. Ha van végleges költészet-model 1, szövegkészítési mód, fix elhatárolódási pont, amely az irodalom lehetséges legmagasabb csúcsát, egyben tehát befejezését jelenti, akkor elfogadható az az álláspont, amely szerint azon túl nincs válaszút, akár több válaszút az alkotó előtt. Erről azonban sem az avantgárd e sápadt prófétái, sem a közösségi irodalom pirospozsgás váteszei nem tudtak még kellő bizonyítékot felmutatni. Sőt. Mintha az utóbbi években megszaporodtak volna a pirospozsgás próféták csakúgy, mint a nagyon sápadt váteszek! Ezek szerint a szerepek valahol felcserélhetőek? Bizony ám?! Hia levesszük az úszósapkáról a címert, cifra dolgok derülhetnek ki! Annyira azért nem lehetünk naivak, hogy elhiggyük, a dolog ilyen egyszerű. A frontvonalak mögött az ellenfelek teljes gőzzel mélyítik a lövészárkokat, és folytatják a fellazítást egymás hadállásaiban. Mert az úszósapkákról mégsem kerülnek le olyan könnyen a címerek. (Ám hogyan kerülnek úszósapkák a lövészárkokba?) Azt mondtuk, immár sokféle avantgarde van. így kell lennie, különben azt kellene megállapítanunk, hogy igazából egyféle sincs. Eldöntendő kérdés: egyáltalán mit kell ma avantgarde-nak nevezni; illetve avantgarde-e az a sokféle modernség, amelyet ezzel a címszóval próbálunk meg fölgerjeszteni, vagy éppenséggel lezárni? Egy tény: olyan avantgarde mozgalom, amely folyóirattal, kiadói vagy állandó előadói fórummal rendelkeznék, nincs ebben az országban. Bár ha lenne, sem biztos, hogy megkönnyítené a dolgunkat a megítélésben. Hiszen a Magyar Műhely és az Arká- num egyaránt avantgarde-nak tekinti magát, ám a különbség közöttük jóval nagyobb, mint mondjuk a Jelenkor és az új symposion között... Eldöntendő lenne tehát, mi legyen azokkal, akik nem tartoznak bele a Műhely körébe. Tekinthetjük-e őket avantgarde-nak? Vagy a modernség mely fokán kezdődik valaminek az avantgarde léte? Hogyan lehet elszámolni azzal a sokféleséggel, amely az utóbbi években jelentkezik határainkon belül, a vizuális költeményektől a sztereóversig, a fonikus költeményen át a szeriális kompozíciókig, új érzékenységtől a hexameterekben megírt „videoclipig”? Vagy mindet, vagy egyiket se? Egyáltalán, kinek fontos ennek az eldöntése, és miért olyan fontos? Bizonyára akkor tudunk túllépni ezeken a dilemmákon, ha elfogadjuk, hogy Kelet-Európábán más avantgarde-nak lenni, mint nyugaton — másképp kell, lehet annak lenni. Más a hatvanas évek cseh vizuális költészete például, mint az olaszoké volt abban az időben, s más a vizuális költők sorsa is. Más modern költőnek lenni a hatvanas években Magyarországon, mint Franciaországban — és hová lettek a hatvanas évek magyar avantgarde-figurái? Ezen a tájon a gesztusnak akkor is társadalmi értéke van, ha a társadalomból kivonulást oélozza meg. E nélkül minden eltűnik a süllyesztőkben! Itt éppúgy szenved, aki lettraszeftel bajmo- lódik, mint aki szonettel tölti meg a papírhelyet: az őket egymástól elválasztó rés jóval szerényebb és időben sokkal könnyebben áthidalható, mint a hűvösen emésztő teóriák feltételeznék. A világ e tájékán igazán érdekes, a nagyvilág érdeklődésére számot tartó mű akkor született, ha a kísérleti eszközök visszakerültek az életközegbe, s ott feltöltődtek azokkal a feszültségekkel és sókkal, amelyeket a laboratórium klórszaga és sterilitása nerrj volt képes biztosítani. Itt nem a forma századik variációja a bravúr, hanem a századikhoz is megtalált szervesség, feltalált 240
