Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Bella István: József Attila (vers)
De hiszen élni él még! Otromba gyilkosai előtt föld-fűruhában megy tankbanya dókban, páncélökölnyálban, útbelek, bélsárfcavaik, szétfröccsent erdőhátak között lába nyomában nap fakad, virág árad, mert fényt lép, napvilágot... De feje felett, látja-e, hogy sodornak a napfényből kötelet, s hogy vetik a nyakába, mint eligazgatott hurkot, a sugaraidból megcsomózott Napot. . . DE HISZEN ÍGY IS TÖRTÉNT BETÖLTÖTTE A TÖRVÉNYT ÉS PARANCSRA VAGY ÖNKÉNT MEGCÁFOLTA AZ ÖNKÉNYT és íme elkezdődik az országos dáridó és beismerő vallomását harsogja minden néprádió minden betű és ólom minden ma-kínzott. holnap és minden szem kulcslyukából dögkeselyűk danáinak. : „Az ön nagyapja Reich volt! Hogy lett „a”? A kereszt- levélben még „á”! Egyszerűen „a” betűt vett az ékezet elhagyásával. . . Szóval ezt törvényesnek tartja .. . Nézze ... az anyakönyvi kivonat! Született 1909 március Az apja Rájk József és fia: László! Tehát ön ezt a nevet törvényellenesen ...” '(felmegy-megtekint-visszaad-a-mikrofon-elé-viisszamegy) Világ Világa! Mi lesz magával, ha irgalmatlan a kötél és ott marad egyedül, egymaga szemközt az elvetélt halállal, azzal, hogy él, él, él, mert ver a szív, szíve, mert meghalni élni hagyták, és tetemére csak az dszamos ég borul, nem a gyűjtőfogház-árka-hajnali Magyarország, az a maga vallotta védtelen készség? De hiszen élni él még! Most szüli meg a bitó a maga elgyötört testét és bitót gyakik újra, és bitót szül és nemz ismét, rácsot ellik a rács, s a cella cellát fial, börtönt bagzik a börtön, a szögesdrót láncot, lánctalpasaival, maga meg — köldökzsinórfény csavarodva nyakára didereg, hajnalkisded, halálába pólyáivá. 194
