Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Az Írott Kő emlékezete

nem valamely kontúros esztétikai vagy ideológiai áramlat találta meg a fórumát. Létrejöttét a publikációs nehézségekkel küzdő nyugat-dunántúli írókban föltámadt igénynek köszönhette. Ezek az írók többféle irodalmi és ideológiai áramlat vonzásában írtak, következésképp folyóiratuk többféle irodalmi és politikai-ideológiai irányzat ütközőpontján állott. Egyik irányzat, egyik ízlésforma, egyik fajta elkötelezettség sem vált kristályosodási ponttá a lap története során. Régi és újkatolicizmus, régi és új népiesség, illetve népiség, századvégi hangulatlíra és avantgárd reminiszcenciák, nyugatos dalköltészet és népies dalköltészet, nemzeti konzervatizmus és nemzeti (itt-ott: „faji”) radikalizmus, különféle szocializmusok különféle beszüremlései — mindezen elemek megtalálhatók már a 36—37-es sorozatban. A negyvenes évek elején pedig, midőn a lap ideologikusabbá és publicisztikusabbá vált, még újabbak is csatlakoztak hozzájuk. Az első felelős szerkesztő, Bárdosi Németh János szemlélete az új népi szellemiség jegyében áll (némi újkatolikus és nyugatos elemekkel), de közelebbi munkatársai közül csak két kritikusban, Albert Istvánban és Hegedűs Fe- rencben találhatta meg szoros elvbarátait.

A szóbanforgó heterogenitást azzal érzékeltetjük legjobban, ha egymás mellé állítjuk Bakó József és Váth János egy-egy elbeszélését. Mindkettő az 1936. évi 1. számban jelent meg. Bakó szemléletes stílusú, drámaian tömör írásában a főhős megtalálja a fehérek által meggyilkolt apja csontjait. Fájdalmas emlékek mozdulnak meg benne, „szavakkal veri a hatalmasokat”, majd felindulásában leüt egy csendőrt. Letartóztatják, de sorsa vádirat a fennálló rend ellen. Néhány oldallal odább olvashatjuk Váth János terjedelmes elbeszélését, amelyben a bolsevista forradalmár sablonos és végletesen elfogult ábrázolását kapjuk. Megtudjuk róla, hogy púpos, sánta, hálátlan, megszökteti munkaadója lányát, a kommün alatt hatalmaskodik, „a gyűlölet kiágaskodott belőle, mint mellzsebéből a lázító pártújság”, stb. stb.

Példánk természetesen sarkított és kivételes, de jól illusztrálja az írott Kő „liberális” szerkesztéspolitikáját. Ez a gyakorlat nem kis részben a régió irodalmi kínálatához igazodott, s ez érthető is. (Ezért a didaktikus szándékú, kegyes történetek viszonylag nagy aránya.) A formai, de főként a világszemléleti heterogénség erősen megnehezíthette a folyóirattal való azonosulást abban az irodalmi életben, amely a határozott és egyre élesebbé váló polarizálódás idejét élte. A szocialista korszak kezdetén pedig, amidőn az irodalmi élet gyakorlatilag „egypólusúvá” vált, érthető módon teljesen időszerűtlen hagyománynak minősült a szombathelyi folyóirat. így aztán nem lehet csodálkozni, hogy mindmáig nem kapta meg azt a figyelmet, amelyet pedig minden belső ellentmondásossága és „színvonalas másodrendűsége” ellenére mégiscsak megérdemel.

Szombathely mai irodalmi folyóirata, az Életünk feszengés nélkül kívánja vállalni a folytonosságot elődjeivel. Tisztelettel tekint az írott Kő és a Pável-féle Vasi Szemle kezdeményezésére, és megbecsüli az ötvenes évek sötétjéből kilábaló irodalmi élet szombathelyi úttörőinek, az Életünket alapító, majd megerősítő irodalmároknak munkásságát is. Hovatovább két és fél évtizedes törénete a szerves önépítés folyamata volt. E folyamat „külső” feltételeiben a legfontosabb változás 1979-ben következett be, amikor lehetővé vált a folyóirat havonkénti megjelenése. Az utóbbi években-évtizedben a tárgyilagos szemlélő megfigyelhette az Életünk súlyának, szerepének fokozatos növekedését a magyarság szellemi életében. E szcepmódosulással szükségképpen együtt járt a folyóirat „vidékiségének”, „Vas megyeiségének” tudatos vagy önkéntelen átértelmezése. A nyugat-dunántúli régióhoz fűződő irodalmi és „humán tudományos” kapcsolat — ennek személyi és tematikai velejáróival, az itt élő vagy innen elszármazott írók és tudósok szerepeltetésével — mindvégig eleven maradt, de az utóbbi esztendőkben határozottabban érvényesült egy másik alapelv is. Ezt pedig úgy lehet megfogalmazni, hogy a magyar irodalom bárhol szerkesztett folyóirata akkor töltheti be hivatását, ha az egész magyar irodalom és az egész magyar társadalom, egyszersmind az egyetemes emberi értékek elkötelezettjének tudja magát, és mindenkor csak ezen értékekkel összhangban enged teret a szűkebb régióval kapcsolatos preferenciáknak. Emez aLapelv érvényesülése végeredményben a szűkebb régió valódi hasznát is szolgálja — a lehajtoít-fejűség, a békaperspektíva, az oly181