Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Rászlai Tibor: "Magyarország a kereszténység védőpajzsa" szállóiga történetének egy évszázada
RÁSZLAI TIBOR „Magyarország a kereszténység védőpajzsa” szállóige történetének egy évszázada A XV. s különösen a XVI. század pápái — reneszánsz uralkodókhoz illő módon — bőkezűen szórták kitüntető jelzőiket Nyugat és Kelet keresztény uralkodóira egyaránt. Közelebbről megvizsgálván ezeket a címeket, meglepő cezúrát állapíthatunk meg: Magyarországtól az Alpok irányába csak a princeps catholicus, a rex christianissimus s ehhez hasonló absztrakt epitetonok illették az orleansi, a Habsburg, az aragóniai stb. királyi házakat, míg a magyar uralkodók a mindenkori pápától a kevésbé elegáns, de annál inkább valódi megtiszteltetést és hivatást kifejező athleta Christi, defensor fidei elnevezést kapták. Mielőtt elöntene bennünket a nemzeti önelégültség, nézzük meg, hogy kik kaphatták még ugyanezt az elismerő gesztust a keresztény hierarchia csúcsán álló pápától — rajtunk kívül! III. Kalixtus pápa Kasztrióta Györgyhöz írt levelében a pogányság, azaz a török birodalom terjeszkedésének első eredményes megfékezőjét „miles et athleta Christi invictus”-nak nevezi. Aim a pápai székhely nemcsak a személyes bátorsággal, katonai erényekkel ékeskedő lovagokat, fegyverforgatókat és államférfiakat halmozta el ilyen címekkel, hanem a Balkán-félszigetet és Itáliát, főképpen a Szent Várost: Rómát védelmező Rhodos szigetét, Málta és Cyprus hősi lovagrendjeit s esetenként a hadiszolgálatot vállaló Velencét is. Ha e metafora értelmezési tartományát, konnotációs körét be szeretnők járni, akkor a legelső helyen a miles alapfelszerelése: a scutum = hosszúkás pajzs, valamint a clypeus = 'kerek lovagi pajzs, átvitt értelmű, költői, még pontosabban: retorikai felhasználása tűnik fel. A „scutum fidei” kifejezés előfordul ugyan már Szent István király 1038 előtt keletkezett Intelmeiben, de nyilvánvaló, hogy ez esetben a „scutum fidei” szókapcsolat nem a „hit védője”, hanem a „hit mint védekező fegyver” értelemben használatos. A kifejezés ugyan alakilag azonos, de értelme még csak nem is rokon a későbbivel. Az első magyar király számára a hit még védőpajzs volt, utódai váltak a hit védőpajzsává: nem a hit védte őket, hanem ők védték a hitet. A török terjeszkedésével először komolyan szembekerülő magyar uralkodó: Zsigmond király, 1410-ben XXIII. János (ellen)pápától hatalmas ívű, félezerszavas mondat testébe építve kapja meg a hitet védőket megillető hosszúkás védőpajzs metaforáját. A megtisztelő és virtuális keresztény egység védelmezésére ösztönző birtokos szerkezetet az olasz humanisták közül kétségtelenül Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa, III. Frigyes egykori kancellárja használta először. S a tetszetős humanista jelszó Itália-szerte elterjedt. Ám a jelszavak hatásmechanizmusához hozzátartozik az is, hogy megfogalmazásuk retorikai formája fontosabb, mint az, amire irányul. Szállóigénkkel is így „bánt el” az itáliai közvélemény. Franciscus Philelphus, Aeneas Sylvius Piccolomini barátja Petrus Thomastius orvosnak és filozófusnak írja 1456. június 9-én, Milánóba: „Nos dormimus, ac Turcis vigilant”. Amíg tehát Itália, s a kereszténység Konstantinápoly eleste ellenére (1453) nem fordít kellő figyelmet az oszmán-török terjeszkedő hadjáratokra, addig a magyar nép, földrajzi értelemben Európa szívében — „in viscera nostra” —, Hunyadi János vezetésével a kereszténység figyelmét magára irányító sikereket ér el— feledtetve a keresztény 154
